500 millió dolláros veszteséggel kalkulál a hollywoodi sztrájk miatt a Warner

Ezt még úgy számolták ki, hogy arra számítottak, szeptemberre véget érnek a tiltakozások.

  • hvg.hu
500 millió dolláros veszteséggel kalkulál a hollywoodi sztrájk miatt a Warner

A világ egyik legnagyobb filmstúdiója, a Warner Bros. Discovery közölte, hogy 300-500 millió dolláros bevételkieséssel számolnak idén a színészek és forgatókönyvírók sztrájkja miatt.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Hollywoodban május eleje óta sztrájkolnak az írók, és július közepén csatlakoztak hozzájuk a színészek is. Ilyen méretű munkabeszüntetést a hatvanas évek óta nem látott az USA filmipara.

Azt, hogy a Warner mekkora veszteséggel számol, a vállalat friss pénzügyi jelentéséből lehet tudni. Ebben szerepel az is, hogy arra számítanak, hogy a sztrájkok szeptemberre véget fognak érni.

Mivel azonban egyelőre nyoma sincs annak, hogy közeledne a megállapodás felé a hollywoodi munkabeszüntetés, a Warner bejelentette, hogy felül fogják vizsgálni a negyedéves jelentésüket – írja a Deadline.

David Zaslav, a Warner vezérigazgatója a héten a Goldman Sachs médiakonferenciáján fog beszélni, akárcsak a Netflix, a Comcast és a Paramount vezetői.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.