Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A legismertebb gyártó inkább a müzliszeletekkel próbálkozik.
Már a reggeli sem a régi az Egyesült Államokban, ahol a gabonapehely szinte kötelező volt, miután a korábban népszerű tojást az orvosok kevésbé ajánlották a koleszterin miatt. Az utóbbi tíz évben azonban itt is megindult a lassú erózió, és mind több amerikai család vesz búcsút a corn flakestől – írja a Wall Street Journal.
A pandémia ugyan újra divatba hozta egy rövid időre a gabonapelyhet, mert szinte mindenki otthon reggelizett: 2020-ban még 5,2%-kal nőtt a fogyasztás. Aztán megkezdődött a csökkenés, és ez mindmáig tart: 2021-ben 8,7, tavaly 3,9 százalékkal esett vissza a forgalom.
Mi vette át a gabonapehely holtbiztosnak tűnő helyét az amerikai reggeliben? “A fagyasztott szendvicsek és a burrito” – állítja a Barclay’s bank elemzője, Andrew Lazar. Aki arra is rámutat, hogy sokan már nem otthon reggeliznek, ezért megnőtt az olyan élelmiszerek aránya, amelyek menet közben is fogyaszthatók. A nagy gyorsétteremláncok is bővítették reggeli kínálatukat.
A gabonapehely biznisz két királya a Kellog és a Post Holdings arra számítanak, hogy tovább tart a lejtmenet, amelyet a pandémia csak megszakított.
Mi lehet a megoldás? A Kellog előre menekül: új céget alapít az észak-amerikai részlegből, melyet WK Kellognak neveznek az alapító atyáról, a mostani cég pedig átáll egy jobban jövedelmező területre: az energiaszeletek gyártására.
Miközben a gabonapehely hullámvölgybe került, a General Mills, az ágazat harmadik királya növelte részesedését: a 2019-es 33,9%-ról 35,1%-ra a tavalyi évben.
“A General Mills vette a legjobban az akadályokat ebben az ágazatban. Szinte minden újítás az ő nevükhöz fűződik“ – mondja Andrew Lazar. A General Mills azzal reklámozza sztár termékét, a Cheeriost, hogy rendszeres fogyasztása remekül hat a szív működésére. A céget persze az is segítette, hogy a Kellog egyik üzemében tűz pusztított, és egy nagy sztrájk is akadályozta a cég munkáját.
Senki sem eszik állandóan egészségesen. Emiatt a nagy gabonapehely-gyártó cégeknek állandóan bizonyítaniuk kell a piacon, és nemcsak azt, hogy termékük jó az egészségnek, de azt is, hogy finom, és emiatt sokan szívesen eszik. (Az iparág egyik be nem vallott titka, hogy sok felnőtt is a gyerekek számára készített gabonapelyhet fogyasztja, mert az finomabb – írja a Wall Street Journal.)
Az üzleti probléma az, hogy növelni akarják a profitot, miközben a piac szűkül, és új beruházások kellenek ahhoz is, hogy ezen a piacon belül egy cég megtarthassa a részesedését. Az amerikaiak reggelizési szokásainak a folyamatos változása új kihívás elé állítja a cégeket, és különösen nehéz lesz az új WK Kellognak profitot termelnie ilyen körülmények között – állapítja meg a Wall Street Journal.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.