Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A Szeged és Röszke közötti 14 kilométeres szakaszt kell tovább bővíteni, pedig a projekt ezen része alapból is 45 milliárd forintba kerül.
Több mint 5,4 milliárd forint többletforrást kap a Budapest-Belgrád vasútvonal projekt, derül ki a csütörtök este megjelent Magyar Közlönyből.
Orbán Viktor rendelete szerint a "Szeged-Rendező–Röszke–országhatár vasútvonal rekonstrukció projekt" eddig 45 milliárd forintos költségvetését szükséges tovább dagasztani, mégpedig azért, mert a Budapest-Belgrád fejlesztés során le kell zárni a Soroksár-Kelebia vonalat, viszont a vágányzár ideje alatt is szükséges biztosítani az alapból ott bonyolított Magyarország-Szerbia tehervonat-forgalmat. Ennek zavartalan biztosítását oldják tehát meg a 14 kilométer hosszú Szeged–Röszke szakasz további, plusz 5,4 milliárdos bővítésével. A vasúti pályát itt egyébként Mészáros Lőrinc V-Híd nevű cége építette.
A teljes Budapest–Belgrád projekt ára alapból is csillagászati, de valahogy mindig bír tovább nőni. Legutóbb márciusban toltak bele még 20 milliárd forintot, a teljes büdzsé már bőven 700 milliárd fölött jár.
(Nyitóképünk illusztráció.)Újabb 20 milliárd forintot adott a kormány a Budapest - Belgrád vasútvonal újjáépítésére
A teljes összeg már bőven 700 milliárd fölött van, de "többletfeladatok merültek fel".
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A klímaváltozás elpusztította a Pannonhalmi Bencés Főapátság egyik jelképét, a több mint százéves fenyőket, most pedig 200 ezer kötetnyi könyvet kell fertőtleníteni a könyvtárában elszaporodott kártevő miatt.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.