Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A teljes büdzsé már bőven 700 milliárd fölött jár, de ismét „többletfeladatok merültek fel".
648 millió forint többletforrást kap a kormánytól a Budapest-Belgrád vasútvonal, hogy időben elkészüljön a Ferencváros és Soroksár közötti szakasza - derült ki a hétfő este megjelent Magyar Közlönyből.
Az Orbán Viktor által aláírt kormányrendelet szerint
A határozatból kiderül, a plusz pénz olyan többletfeladatokra kell, mint a tervjóváhagyások és kapcsolódó műszaki feladatok ellátása, az anyagkezelés, a vissznyeremény kezelése, a deponálási feladatok elvégzése, valamint a kommunikációs, tájékoztatási és sajtónyilvánossággal kapcsolatos feladatok elvégzése.
A teljes Budapest–Belgrád projekt ára csillagászati, a teljes büdzsé már bőven 700 milliárd fölött jár. Legutóbb márciusban toltak bele plusz 20 milliárd forintot, majd néhány nappal ezelőtt még közel 5,5 milliárd forintot.
Mint beszámoltunk róla, a VSquare szerint a kínaiak mára leállították az építkezés finanszírozását, és a kínai szakemberek is felhagytak a munkával. Erről itt olvashat bővebben:
Nevetségesen lassú lehet majd a közlekedés a 750 milliárdos Budapest-Belgrád vasútvonal egy hazai szakaszán a kínai fél miatt
Nem tudnak telepíteni egy nagyon fontos biztosítóberendezést, európai partnercégekkel pedig egyelőre nem sikerült megállapodni erre a feladatra. A nyűglődés miatt viszont konfliktus alakult ki a kivitelező kínai cégekkel, Orbán Viktor személyesen igyekszik elsimítani a nézeteltéréseket.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A második kézbesítés körül azonban van némi ellentmondás.
Tavaly még csak 2,2 millió euró volt, igaz, idén több napon is kellett fizetni.