Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az lenne a logikus, hogy ha minden drágább, akkor sokkal több adót is fizetünk be a vásárlásaink után, mégis alig nő idén az állam áfabevétele 2022-höz képest.
Alig 1,9 százalékkal több általános forgalmi adót fizettek be a magyarok szeptemberben, mint egy évvel korábban, miközben 12,2 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak. Az év első kilenc hónapjában pedig összesen 20 milliárd forinttal több áfabevétel érkezett be a költségvetésbe, mint tavaly január-szeptemberben, 5044 után 5064 milliárd forint – tették közzé még pénteken az államháztartási adatokat. Pedig ha minden drágul, akkor elvileg sokkal több áfa kellene, hogy érkezzen – a Portfolio számolt most egy sort, hogy mi okozhatta a stagnálást.
Arra jutottak: a bruttó áfabevétel (vagyis az, hogy mennyi áfa folyt be a költségvetésbe, még az áfa-visszaigénylések előtt) ennél egy kicsit jobban nőtt, de az is csak 7,35 százalékkal, miközben az éves infláció még 20,9 százalékos. A fogyasztás visszaesése mellett ebben az is benne lehet, hogy a határ mentén élők szívesebben járnak át külföldre vásárolni és talán a gazdaság is szürkülhet.
Eközben viszont főleg az év elején sokkal több áfát utalt vissza az állam a cégeknek, mint egy évvel korábban. Augusztusban és szeptemberben ez a folyamat már megállt, viszont épp ez volt az a két hónap, amikor a bruttó áfabevétel is rosszabbul alakult, mint 2022-ben.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.