December 20-ig fogadja be a babaváró hiteligényléseket a 2023-as feltételekkel az OTP Bank – írja a Bankmonitor. Figyelmeztetnek, ha az ügyfél az igénylést december 20-a után adja be, vagy a szerződéskötésre nem kerül sor december 31-éig, akkor már csak a jövő évre érvényes, szigorúbb feltételek szerint tudja megkötni a kölcsönszerződést.
A hvg.hu is többször beszámolt már róla, hogy a babaváró hitel jogosultságai két lényeges pontban változnak. A maximális hitelösszeg 10 millió forintról 11 millióra növekszik, a feleségre érvényes korhatár pedig 40 évről 29-re csökken. A jövő évben annyi könnyítés van, hogy azok, akik az igénylés pillanatában igazolják a terhességet, még jövőre is a jelenlegi korhatárral számolhatnak, de nem tölthetik be 41. életévüket.
Négy ok, ami miatt még az új év előtt érdemes igényelni a babaváró hitelt
Jövőre is marad a babaváró kölcsön, a maximális hitelösszege pedig 10-ről 11 millió forintra nő, viszont úgy szigorodnak a feltételei, hogy sok élethelyzetben már nem lesz felvehető, ezért még 2023-ban lépnie kell annak, aki szeretne támogatott hitelt igényelni. A Bankmonitor gyűjtötte össze, kiknek érdemes már most lépni, és mit érdemes tudni a 2024-től jövő változásokról.
A Bankmonitor értesülései szerint a legtöbb bank, például a CIB, a Gránit, a Raiffeisen vagy az Unicredit nem szab meg határidőt az igénylésre, az idei feltételek december 31-ig érvényesek, az OTP Banknál azonban a december 20-i határidőt adták meg.
Kiemelték, bármelyik bankot is választja a házaspár, két dologra mindenképpen figyeljen:
- Az igényléshez szükséges tb-igazolásokat az igazgatási szünet miatt 2023. december 27. és 2024. január 1. között nem tudják majd beszerezni.
- Bár a szerződéskötésre elméletileg 2023. december 31-ig van lehetőség, valójában az utolsó munkanapon, december 29-én tehetik még ezt meg.