Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Megírta a KSH, miért annyira gyenge a magyar ipar.
A nyers adat szerint 3,2, munkanaphatástól megtisztítva 2,8 százalékkal maradt el az ipari termelés októberben az egy évvel korábbitól – írta a Központi Statisztikai Hivatal. Egy hónap alatt 0,6 százalékkal gyengült az ipar. Az egy hete kiadott első becslés számain ezzel nem változtattak, de most azt is részletezték, hogyan jött ki a gyenge adat.
Mint kiderült, annak ellenére sikerült visszaesést produkálni, hogy a két legfontosabb ágazat még nőtt is: a járműgyártásban 4,9, a villamos berendezés gyártásában pedig 9 százalékos volt a növekedés. Ezeken belül a közúti gépjármű gyártásában 11,6 százalékos növekedést mértek, az akkumulátorgyártásban 38 százalékos pluszban van az ország.
Szinte minden más viszont esik. Az elektronikában 17,8 százalékos mínuszt mért a KSH, ezen belül az elektronikus fogyasztási cikkek gyártása 24 százalékkal zuhant. Az élelmiszeriparban 2,8 százalékos volt a visszaesés, főleg amiatt, mert a húsipar 22 százalékos csökkenést mutatott. A gumi- és műanyaggyártás 15,4, a fémipar 4,6 százalékkal esett vissza, a gépgyártás pedig 9,8 százalékkal csökkent.
Az év első tíz hónapjában összesítve 4,7 százalékkal gyengébb az ipar teljesítménye, mint 2022 január-októberében volt. Jól látszik a számokon a magyar ipar kettőssége: a külföldi eladásra termelő ágazatok tartják magukat, a magyarországi piacra dolgozók viszont nagyon gyengélkednek. A külföldre eladott árukból 2,1 százalékkal kevesebb készült, mint tavaly ilyenkor, a belföldi értékesítés viszont 15,7 százalékkal zuhant.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”