Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A megállapodást ugyanakkor a képviselőknek még meg is kell szavazniuk.
Megállapodtak az amerikai törvényhozás demokrata és republikánus vezetői az Egyesült Államok költségvetésének fő számairól, ami segíthet elkerülni a kormányintézmények leállását a következő hetekben – jelentette be Mike Johnson a Képviselőház elnöke vasárnap.
A republikánus politikus levélben tájékoztatta képviselőtársait arról, hogy a csaknem 1600 milliárd dollárról szóló megállapodással biztosítható a kormányzati szükségletek finanszírozása az év végéig, amiből 886 milliárd dollár a védelmi kiadások fedezete.
A politikai egyeztetések során kialkudott összeg hozzávetőleg azonos azzal, amit a Fehér Ház és a Képviselőház között tavaly született kompromisszumos megállapodás tartalmaz, ami az államadósság felső korlátjáról szóló vita lezárására született.
Mike Johnson hangsúlyozta, hogy az új megállapodásban szerepel bizonyos további kiadások csökkentése előírásként a kormányzat számára. Ezzel együtt ugyanakkor elismerte, hogy a kiadáscsökkentés sokak számára kevésnek tűnhet majd. Ezzel a republikánus képviselők egy csoportjára utalt, akik komolyabb kiadáscsökkentést követelnek a költségvetés megszavazásáért, valamint az ország határainak védelmében határozott lépéseket várnak el az adminisztrációtól.
A Kongresszus demokrata vezetői, Chuck Schumer, a szenátusi és Jeffrey Hakeem, a képviselőházi demokraták vezetője közös közleménye szerint a megállapodással elhárulhat az akadálya annak, hogy fennmaradjon fontos kormányzati prioritások finanszírozása.
Joe Biden elnök a költségvetés fő számairól szóló megállapodást egy lépésnek nevezte a kormányzati leállás elkerülése felé és – szavai szerint – „fontos nemzeti prioritások védelmében”. Közleményében egyben úgy fogalmazott, hogy most a republikánus képviselőkön a sor, hogy elfogadják-e a megállapodást.
Az Egyesült Államok kormányzati intézményeinek finanszírozására szolgáló korábbi költségvetés január 19-én, illetve egyes intézmények esetében februárban hatályát veszíti, ezért az új büdzsé hiányában az amerikai kormányzat leállása fenyeget.
A költségvetés fő számáról szóló megállapodást a Kongresszus tagjainak is meg kell szavazniuk, ahhoz, hogy azután az elnök elé kerülhessen aláírásra.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.