Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az ország 12 régiójában minden beruházást leállítottak, amelynél még nem készült el a munka 50 százaléka.
Már folyamatban lévő önkormányzati, infrastrukturális fejlesztéseket is leállíttat a kínai kormány, hogy elkerülje a fizetésképtelenséget – írja a Reuters.
A lépéssel a gazdaság stabilizálása érdekében Peking igyekszik valahogy kordában tartani az önkormányzatok által felhalmozott, mintegy 13 ezer milliárd dollárra rúgó adósságállományt. Ennek megfelelően az ország 12 régiójában minden olyan beruházást leállítottak, ahol a munkának még nem készült el az 50 százaléka.
A döntés azért furcsa, mert a gazdasági stabilitás mellett a kínai vezetés elkötelezett a növekedés serkentése mellett is, ezt pedig jellemzően az önkormányzatok infrastrukturális beruházásainak támogatásával érték el. A legutóbbi rendelkezés olyan fejlesztéseket is érint, mint a városi vasútvonalak, autópályák, repülőterek helyreállítása, illetve bővítése.
Ugyanakkor egyes, a központi kormányzat által jóváhagyott projektek kivételt képeznek, ilyenek például az olcsó lakhatást lehetővé tevő beruházások.
Még tavaly ősszel a kormányzat a 12 legeladósodottabb régió (ezek között van 7 tartomány, három autonóm régió és két nagyváros) önkormányzatainak már megtiltotta a további hitelek felvételét, valamint korlátozta az általuk igénybe vehető államilag támogatott projektek számát, majd elrendelte a problémásnak ítélt közös önkormányzati és magánberuházások leállítását és más befektetésekre vonatkozó tilalmakat is életbe léptetett.
A drákóinak tűnő intézkedésekkel Peking a nagyon is lehetséges fizetésképtelenség kockázatát igyekszik messziről elkerülni, melynek többek között az önkormányzatok által felhalmozott adósságok, valamint a gyengébb növekedési kilátások is megágyaztak már. A probléma súlyát jól mutatja, hogy míg Kína központi államadóssága a GDP 21 százalékát teszi ki, addig az önkormányzatok tartozásai 2022-ben már 76 százalékon álltak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Volt idő, amikor Orbán Viktor a nyugati szövetségeseivel tartott, és segédkezett Szlobodan Milosevics diktatúrájának megbuktatásában. Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”
Megfeledkeztek a felsőoktatásról.