Hugh Grantet lehallgatták, betörtek a házába, de inkább mégsem perel

Az angol színész megegyezett a Sun napilap kiadója ellen indított adatvédelmi perben.

  • hvg.hu hvg.hu
Hugh Grantet lehallgatták, betörtek a házába, de inkább mégsem perel

Hugh Grant angol színész peren kívüli egyezséget kötött a Sun napilap kiadója, a News Group Newspapers (NGN) ellen indított perben, mondván, akár 10 millió fontba is került volna neki a pereskedés, még akkor is, ha nyer.

A színész azzal vádolta az NGN-t, hogy újságírói magánnyomozókkal lehallgatták a telefonját, és betörtek a házába.

A színész azt mondta, kezdetben nem akarta elfogadni azt a hatalmas összeget, amelyet felajánlottak neki a megegyezésért – de egy tárgyalás valószínűleg nagyon drága lenne.

Az NGN tagadta az ellene felhozott vádakat – írja a BBC.

A vállalat szerint a peren kívüli egyezségre „a felelősség elismerése nélkül” jutottak a felek, mivel „mindkét fél pénzügyi érdeke az volt, hogy ne kerüljön sor a költséges perre”.

A színész a kapott pénzeket a Hacked Offhoz hasonló csoportoknak ajánlja fel, hogy segítsen leleplezni „az oligarchák tulajdonában lévő sajtó legrosszabb túlkapásait”.

Grant ügye csak egy volt az NGN elleni, jogellenes információgyűjtés miatt indított ügyek közül. Harry herceg hasonló vádakkal folytatja jogi csatáját a céggel.

Többen úgy vélik, hogy a színész peren kívüli megegyezése meglepetés.

Bár az összeget nem hozták nyilvánosságra, úgy tűnik, hogy Grantnek sokkal több pénzt ajánlottak fel a megegyezésért, mint amennyi egy nyertes tárgyalás után járt volna neki – mondta Joshua Rozenberg jogi szakértó a BBC-nek.

Bár az NGN elutasította a Sun munkatársai ellen felhozott vádakat, több mint 1000 ügyben kötött egyezséget anélkül, hogy a felelősségét elismerte volna.

Korábban többek között Sienna Miller színésznő, Paul Gascoigne volt labdarúgó, Catherine Tate komikus, Chris Moyles rádiós műsorvezető és Melanie Chisholm Spice Girl is megállapodott már hasonló ügyekben.

Grant a sajtó reformjának egyik kiemelkedő szószólója a több mint egy évtizeddel ezelőtti úgynevezett telefonhacking-botrány kirobbanása óta.

A színész már akkor perelte az NGN-t az időközben megszűnt News of the World bulvárlap kapcsán, amelyben 2012-ben született megegyezés, egy évvel azután, hogy a médiamogul Rupert Murdoch a hackertámadások nyilvánosságra kerülése után bezáratta az újságot.

Megvan, mikor érkezik a Bridget Jones folytatása, visszatér Hugh Grant is

Renée Zellweger újra eljátssza legendás szerepét, de visszatér a filmsorozatba Emma Thompson is.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.