Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Csütörtökön tizennyolc megállapodást írt alá a magyar és a kínai fél Budapesten, ebből a legfontosabbnak nevezetteket ismertette a magyar külügyminiszter.
Rendkívül sikeres tárgyalásokat folytatott Hszi Csin-ping kínai elnök és Orbán Viktor miniszterelnök, amelynek eredményeként tizennyolc megállapodást írtak alá csütörtökön – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán azt követően, hogy lezajlott Orbán Viktor és Hszi-csin Ping sajtótájékoztatója, amelyen a megállapodások tartalmára nem is tértek ki – leszámítva egy nukleáris tárgyút.
Szijjártó a Facebook-üzenetben elmondta, az Övezet és Út stratégia keretében a két ország kormánya közösen létrehozott egy olyan projektlistát, amelyen azok a beruházások és fejlesztések szerepelnek, amelyeket közösen szeretnének végrehajtani.
A tárcavezető a “legfontosabb megállapodásokat” ismertetve elmondta, megindul az előkészítése
Szijjártó hozzátette, a cseresznye és a szarvasmarha-szaporítóanyag exportja is elindult Kínába.
Az Orbán-Hszi közös sajtótájékoztatón bejelentett nukleáris együttműködésről elmondta, a nukleáris ipar teljes vertikumára készítenek együttműködési programot, annak érdekében, hogy “a villamosenergia-előállítás legolcsóbb, legbiztonságosabb, leghatékonyabb módját mindkét ország megfelelőképpen tudja alkalmazni.”
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.