Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Arról, hogy mit is fog jelenteni a nukleáris együttműködés, Szijjártó Péter beszélt egy Facebook-videóban, amelyben több, csütörtökön kötött megállapodásról is beszámolt.
Több mint egy órát csúszott az eredetileg bejelentett 17:30-as kezdéshez képest Hszi Csin-ping kínai elnök és Orbán Viktor miniszterelnök közös tájékoztatója. Az M1 élőképén a tájékoztató előtt látható volt, hogy kínai és magyar politikusok megállapodások sorát írták alá.
Orbán Viktor nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy a kínai–magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulóján látogatott Hszi Magyarországra. Hszi utoljára húsz éve járt itt, Orbán szerint a világ akkor még egészen más volt: túl vagyunk egy emberéletek millióit követelő világjárványon, Orbán ezen a ponton megköszönte a Magyarországnak nyújtott kínai támogatást. Két éve egy háború árnyékában élünk, a kockázata pedig soha sem volt akkora egy világháborúnak, mint most. A húsz évvel ezelőtti világ egyközpontú volt, az új világrendnek több központja van, az egyik pont Kína.
Magyarország mindig baráti kapcsolatokat ápolt Kínával a miniszterelnök szerint, Magyarország mindig az egy Kína elvét vallotta, mindig baráti országként tekintettünk Kínára. A kínai–magyar együttműködés szerinte a megszakítatlan barátság története. Hszi látogatására Orbán szerint Magyarországnak szüksége volt, hiszen a szomszédban háború van, a világ pedig azon dilemmázik, hogy béke kell, vagy a konfliktust folytassák. Európa ma a háború oldalán áll, a kivétel kizárólag Magyarország, amely béketárgyalásokat szorgalmaz. Kína ebben is partner szerinte, hiszen béketervük van. Magyarország álláspontja Orbán szerint az, hogy ennek a konfliktusnak a csatatéren nem, csak a tárgyalóasztaloknál van megoldása.
Négyszeresére növeltük a külgazdasági kapcsolataink értékét – jelentette ki beszédében Orbán. Közös nyilatkozatukban stratégiai partnerséget kötött a két ország egymással. Kína meghívta Magyarországot, hogy vegyünk részt a kínai gazdaságban, Kína pedig hajlandó részt venni a magyar gazdaság fejlesztésében – magyarázta. Húsz éve Magyarországon nem volt kínai beruházás. Tavaly az összes ide érkező beruházás háromnegyede érkezett Kínából, jelen pillanatban 6400 milliárd forintnyi kínai beruházás zajlik Magyarországon. A kínai vállalatok versenyben döntik el, hová viszik beruházásaikat, Orbán pedig büszke arra, hogy ebben a versenyben jól állunk. A miniszterelnök biztosította Hszi-t arról, hogy ez a jövőben is így lesz.
Az utóbbi száz év Magyarország számára szégyenteljes volt – jelentette ki Orbán. A 21. századot viszont már nem elveszteni, hanem megnyerni akarjuk, ehhez viszont partnerekre és a legmodernebb technológiákra van szükségünk. Magyarország a legjobbat akarja, Kína pedig néhány területen a legjobb, vannak területek, ahol pedig utcahosszal vezet – mondta Orbán, gyorsan köszönetet is mondva a kínai elnöknek.
Orbán azt mondta, arról is szól a megállapodás, hogy mezőgazdasági termékeket fog Magyarország Kínába exportálni,
az együttműködést pedig kiterjesztik a nukleáris iparra is.
Magyarországon történik Európa legnagyobb nukleáris fejlesztése – magyarázta Orbán. A miniszterelnök megköszönte, hogy Kína meghívta Magyarországot a Kínai Nemzetközi Befektetési Fórumra.
Hszi Csin-ping beszédében arról beszélt, örül annak, hogy Magyarországon lehet, örül a látogatás lehetőségének, mitöbb, a kínai nép “szívélyes üdvözletét” adta át Magyarországnak. Hszi azt mondta, a történelem során most a legjobb a kapcsolat a két ország között. Orbánnal hosszan tárgyalt, konszenzusra jutottak abban, hogy a kínai–magyar kapcsolatokat erősíteniük kell, bízik a két ország további együttműködésében.
Azt mondta, egyetértettek Orbánnal abban, hogy Kína és Magyarország jó barátok, akik segítik egymást. Hszi megismételte Orbán bejelentését: átfogó stratégiai partnerséget jelentett be a Kína és Magyarország között. Szerinte ez újabb lendületet adhat a két ország fejlődésének. Azt mondta, megerősítik a két ország törvényalkotásai közötti kapcsolatot, ahogy pártjaik, kormányaik között is. Hszi azt mondta, nagyra értékelik, hogy Magyarország támogatja az egy Kína politikát.
Azt mondta, kiterjesztik az együttműködést a feltörekvő ágazatokban, ez a két ország gazdasági-társadalmi együttműködését fogja elősegíteni. Beszélt arról is, hogy tovább fogják javítani a közvetlen, a két ország közötti járatok fejlesztését. Kína Európára fontos pólusként tekint egy többpólusú világban, mi több, kulcsfontosságú partnerként tekint rá a jövőben is – mondta Hszi, majd hozzátette:
támogatják Magyarországot abban, hogy nagyobb szerepet vállaljon az Európai Unióban.
Hszi elmondása szerint a Kínai Kommunista Párt a modernizáción dolgozik, mely óriási lehetőségeket rejt magában. Az együttműködéstől a két országnak fényesebb jövőt vár.
A sajtótájékoztató után Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy Facebook-videóban beszélt a nukleáris együttműködés és több, csütörtökön kötött magyar-kínai megállapodás részleteiről. A tárcavezető a “legfontosabb megállapodásokat” ismertetve elmondta, megindul az előkészítése
Arról, hogy Hszi miért jött Magyarországra, itt írtunk bővebben:
Riportunkat a kínai elnök látogatásának a fővárosban látható hatásairól itt tudja elolvasni:
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
Orbán Viktor szerint Magyarországnak el kell érnie egy „humánerőforrás-fölényt”, és jó úton is vagyunk ehhez, mert mi költjük a legtöbbet oktatásra. Az adatok szerint ez sajnos nem igaz.
Trump 8-10 napon belül dönthet az újabb szankciókról. Végignéztük, ez hogyan érintené Magyarországot és általában a világpiacot.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.
A könnyűzene mindig is elitellenes volt – véli a szociológus-médiakutató.
A 40. Magyar Nagydíj előtt várjuk olvasóink történeteit a legelsőről.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.