Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Pest megyébe és a Nyugat-Dunántúlra költöznek át szívesen az emberek Kelet-Magyarországról, már aki hajlandó az országon belül mozogni. A Covid idején sokan költöztek ugyan ki a fővárosi agglomerációba, de mostanra nagyon lelassult ez a folyamat.
221 ezer magyar költözött tavaly az országon belül más megyébe, ami 23, illetve 28 százalékos csökkenés a 2022-es és a 2021-es adatokhoz képest – mutatta be az OTP Ingatlanpont, a KSH adatait is felhasználva. Azt írták: láthatóan a Covid hatásának lecsengéséről van szó, a járvány alatt sokan döntöttek úgy, hogy Budapestről kiköltöznek az agglomerációba (ez még 2022-re is áthúzódott), most viszont 31 százalékkal kevesebben költöztek Pest megyébe, mint egy éve.
A lakosságszámhoz képest a legtöbb beköltözőt, az össznépesség 2,6-2,8 százalékát Pest megye mellett Heves, Fejér, Zala és Nógrád megye vonzották. A legtöbben, 2,8-3 százaléknyian az összlakossághoz képest Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyéből költöztek el.
Ha a két számból mérleget vonunk, akkor azt látjuk: mintha az ország kicsit nyugatabbra költözött volna. Azon belül is Pest, illetve Győr-Moson-Sopron megyébe, ahol csak a költözések miatt 0,4, illetve 0,3 százalékkal nőtt a népesség (nyilván a lakosságszámot a születések és a halálozások száma ennél sokkal jobban befolyásolja, de ebből a statisztikából ezt kiszűrték, itt csak az országon belüli vándorlást nézték). A legtöbb lakost Szabolcs és Borsod vesztette, a népesség 0,4, illetve 0,3 százalékkal csökkent a költözések miatt.
Ami Budapestet illeti: tavaly nem volt jelentős a kiköltözés. Korábban évente 5-10 ezer lakossal is csökkent a főváros népessége a kiköltözések miatt, tavaly mindössze 600 volt ez a szám.
(Képünkön Budapest és az agglomeráció határához közel a XVIII. kerületi Flór Ferenc utca.)
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.
Pedig még kezet is ráztak.
A Nemzeti Ellenállás Mozgalom videója szerint Magyar „megtámadta” a fix 3 százalékos lakáshitel-programot.
Sikerült elkapni az 5 méteres állatot, de hamar ki is szabadult a fogságból.
A tavasszal született kölyök agyvérzés és epilepsziás rohamok miatt kezelték, de nem tudtak segíteni rajta.