Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Hiányzik az üzleti bizalom, és a vevők sem nagyon hiszik, hogy megérné költeni a pénzüket, így jóval gyengébb lehet a gazdasági teljesítmény, mint amit a kormány remél.
A kormány előbb azt ígérte, hogy 4 százalékkal fog nőni idén a magyar GDP, most már a 2,5 százalékra módosított előrejelzésüket is 2-ig vitték le, ehhez képest az ING előrejelzése szerint 1,5 százalék a reális. Ez „komoly helyreállásnak aligha nevezhető, viszont legalább jelzi a gazdaság gyógyulási folyamatát” – írta Virovácz Péter, az ING elemzője.
A Központi Statisztikai Hivatal most adta ki a második negyedéves részletes adatokat, ezek szerint április-júniusban 1,5 százalékos volt a GDP-növekedés, az első félévben pedig 1,3 százalékos. Január-márciushoz képest 0,2 százalékkal esett vissza a gazdaság.
Virovácz azt emelte ki, hogy a szolgáltatások hozzáadott értéke negyedéves szinten nem változott, az olyan, fogyasztáshoz kapcsolódó területek pedig, mint a kereskedelem, vendéglátás, szabadidős szolgáltatások visszaestek negyedéves bázison. A legnagyobb növekedést a pénzügyi, biztosítási tevékenység könyvelhette el. Itt vélhetően szerepet játszott a lakásbiztosítások májusban biztosított rendkívüli felmondási lehetősége, ami jelentős élénkülést hozhatott – tette hozzá.
A reálbérek és a vásárlóerő növekszik, a fogyasztói bizalom viszont romlik, így jöhetett ki a stagnálás az elemző szerint. A vállalatok pedig az emelkedő munkaerőköltségeket és a gyenge bevételi lábat a kiegészítő szolgáltatások visszafogásával próbálják ellensúlyozni.
A háztartások tényleges fogyasztása 1,1 százalékkal bővült negyedéves bázison. Ez első ránézésre bizakodásra adna okot, azonban „itt is inkább arról van szó, hogy negyedévről negyedévre valamiféle impulzus hatására meglódul egy-egy szegmensben a kereslet”, mint amilyen most a lakásbiztosítások felmondása, és a kötelező akciózás és az ársapkák kivezetése előtti utolsó nagy vásárlási roham lehetett – írta Virovácz. Az pedig nem okoz meglepetést a korábban kiadott számok után, hogy a cégek nagyon visszafogták a beruházásaikat. „Hiányzik az üzleti bizalom és a kereslet tartós növekedése. Ennek hiányában aligha számíthatunk a közeljövőben fordulatra” – tette hozzá az elemző.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.