Nincs szuverén ország, de nincs saját identitással bíró nemzet és polgárság sem jól szervezett közlekedés nélkül - mondta Csepreghy Nándor az Építési és Közlekedési Minisztérium parlamenti államtitkára szombaton Budapesten, ahol állami elismeréseket is átadott.
Az államtitkár a díjátadón jelen lévő közlekedési szakembereket Széchenyi István szakmai és szellemi örököseinek, egy fontos és gazdag örökség őrzőinek és gyarapítóinak nevezte.
Lázár János miniszter Facebook-posztjából az is kiderült, hogy idén a Baross Gábor-díjat Mosóczi László, a MÁV-START Zrt. és Volánbusz Zrt. vezérigazgatója kapta, életműve elismeréseként.
A Közlekedésért Érdemérmet Milovukovics Györgyi, a Magyar Autóklub főtitkára, Szabó Lajos, a MÁV Zrt. forgalmi szakértője, illetve Szalóky Péter, HungaroControl Zrt. légiforgalmi irányítási szakértője kapja.
A Magyar Polgári Repülésért Érdemérem idén Székely Zoltán, a HungaroControl Zrt. osztályvezetőjéhez került.
Miniszteri Elismerő Oklevelet pedig Bónis Mihály, az ÉKM Közlekedési Hatósági Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkárságának vasúti jármű referense és Czinki László, a Rail Cargo Hungária Zrt. Területi Üzemeltetési Központ-Nyugat vezetője kapott.
Augusztusban volt olyan nap, hogy 24 órán belül három fő csomópontját veszítette el a magyar vasúti közlekedés, ez pedig rég nem látott késéseket, kellemetlenségeket eredményezett országszerte. Egy pályahiba miatt nem sokkal korábban a Balaton déli partján is lebénultak a vasutak. Arról, hogy mi a baj a MÁV-val, és hogyan lehetne rá megoldást találni, közéleti podcastunkban beszéltünk.
Szeptember végéig regisztráció ellenében díjmentesen olvashatod a HVG360 Prémium hírlevelek egyes részeit, így az alábbi írást is.Olvastak már a HVG-n cikket arról, hogy baj van a vasúttal? Egész nagy eséllyel azt én írtam – és az az igazság, hogy nem minden pillanatban éreztem jól magam írás közben. Ugyanis nagyon, de tényleg nagyon szeretek vonattal utazni: a napi közlekedésben is rendszeresen azt használom biciklizéssel kombinálva, vidékre pedig ha csak tudok, azzal járok. Meggyőződésem, hogy a vonatos közlekedés sokkal, de sokkal kényelmesebb még így is, mint bármi más, és azt is látom, hogy nagyon sokszor olyan dolgok miatt szidják emberek a vasutat, amit nem rajta kellene számonkérni. De nyilván már a legnagyobb vasútrajongó sem tudja azt mondani, hogy nincsenek komoly bajok.