Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Ránk várnak.
Belgrád és Szabadka között, a Budapest-Belgrád vasútvonal teljes szerbiai szakaszán november 24-én indulhat a közlekedés, egy évvel a tervezett határidő előtt átadják a vasútvonalat – közölte Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök csütörtökön Szabadkán, ahova az Újvidékről közlekedő tesztvonattal érkezett.
A szerb elnök emlékeztett arra, hogy Belgrádból 70 perc alatt lehet majd eljutni a 184 kilométerre fekvő Szabadkára, a vasútvonal teljes elkészülte után pedig a szerb és a magyar főváros közötti menetidő nem lesz több 2 óra 40 percnél (a MÁV weboldalán még 3,5 óra szerepel). Vucic arról is beszélt, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) nélkül nem lehetett volna ilyen gyorsan és hatékonyan felújítani a Szabadka és Belgrád között vasútvonalat. “Barátságom Pásztor Istvánnal az elmúlt 12 évben építette ezt az országot”, a Szerbia és Magyarország közötti kapcsolatokat – mondta.
“Ő hidat képezett közöttünk. A Pásztor Bálint iránti tiszteletem építi a kapcsolatokat a jövőben” – utalt a szerb elnök a VMSZ majdnem egy éve elhunyt elnökére, illetve a legnagyobb délvidéki magyar párt jelenlegi elnökére, előbbi fiára. Pásztor István mutatta be egymásnak Orbán Viktort és Vucicot.
Nemrég derült ki, hogy Orbán Viktor apjának bányájából veszik az anyagot a beruházás magyarországi szakaszára. A projekt egyébként folyamatosan drágul, és az sem teljesen világos, hogy ennyi pénzért (és hitelért) kinek éri meg tulajdonképpen a valaha vol legnagyobb magyar vasútfejlesztés, már az Orbán-családon kívül.
A magyarországi szakasznak az eredeti tervek szerint már 2017-re el kellett volna készülnie, ám a projekt folyamatosan csúszik, a kivitelezési szerződést csak 2019-ben, a Kína és Magyarország közti hitelszerződést végül 2020-ban írták alá. Vucic elnök idén áprilisban azt nyilatkozta, bízik benne, hogy “magyar barátaink 2025 végéig vagy 2026 február–márciusára végeznek a magyar oldalon”.
A Belgrád-Budapest vasútvonal Szabadka és Újvidék közötti szakaszának tesztelése szeptember 23-én kezdődött, és október 10-ig tart. A mérővonat ellenőrzi a vasúti sínek állapotát és az elérhető maximális sebességet, amely meghaladhatja az óránkénti 200 kilométert. A Budapest-Belgrád vasútvonal egyik szerbiai részén, az Újvidék és Belgrád közötti szakaszon 2022 márciusa óta folyik a közlekedés, a menetidő 36 perc.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ipar- és munkahelyvédelmi akciótervet hirdetett a miniszterelnök.
Mit rontott el a Novo Nordisk, amely a fogyasztószereivel valósággal letarolta a nyugati világot?