Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
40 ezer dolgozó és több száz cég távozott 2016 óta London belvárosából, többnyire EU-s országokba költöztek.
A Brexit több mint 40 ezer pénzügyi munkahely elvesztését eredményezte az Egyesült Királyságban, jelentős gazdasági károkat okozva az ország pénzügyi központjának, London belvárosának, ahol például a Bank of England is található – mondta a Reutersnek Michael Mainelli, aki a londoni City (a belváros) autonóm önkormányzatát képviseli.
Mint mondta: a Brexittel kapcsolatos problémák miatt számos pénzintézet vitte el tevékenységét és dolgozóit az EU tagállamaiba, hogy továbbra is hozzáférjenek a közös piachoz, így London szerepe csökkent a globális pénzügyi világban. Ez az átalakulás hosszú távon befolyásolhatja az ország versenyképességét és a kormány adóbevételeit is – tette hozzá.
„A Brexit katasztrófa volt: 2016-ban 525 ezer ember dolgozott a Cityben pénzügyi területen, azóta közel 40 ezer munkahelyet elvesztettünk” – mondta Mainelli.
Szerinte Dublin nyert a legtöbbet: az ír főváros 10 ezer pozícióval bővült, miközben Milánó, Párizs és Amszterdam is profitáltak abból, hogy Nagy-Britannia 2016-ban az EU-ból való kilépése mellett döntött.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A jelentéktelen és kicsiny emírségből a földgázkincse és a biztonságra törekvése révén Katar globális közvetítővé vált, és Venezuelától Ukrajnán át Afganisztánig bármilyen viszály rendezésében segít.
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.
Videó is készült a hánykolódó gépen.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.