Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Két akkumulátor- és egy autógyár épül, komoly fogyasztásuk lesz, még sincs pénz a fejlesztésre.
Tavaly ősszel írt ki közbeszerzést az Építési és Közlekedési Minisztérium Debrecen ivóvízellátásának fejlesztésére, hogy ki lehessen szolgálni az egyre növekvő lakossági és egyéb igényeket. Annál is inkább, mert ezek az igények csak növekedni fognak: a városban épül két akkumulátorgyár, valamint jövőre a BMW üzeme is megkezdi a termelést.
Az Átlátszó azonban azt írja, hogy
ennek ellenére mégsem lesz vízhálózat-fejlesztés, mert a kormány maximum bruttó 36 milliárd forintot szánt rá, de a legolcsóbb ajánlat is magasabb bruttó 47 milliárd forintnál.
A tender eredményessége a lap szerint már szeptember végén eldőlt, akkor állapították meg, hogy a legolcsóbb ajánlat is túl drága. Viszont erről sem az illetékes szervek, sem a kormány, sem a polgármester nem kommunikált.
Az ajánlatokat tavaly december elejéig várták, akkor viszont kitolták a jelentkezési határidőt január közepére. Eredményt végül mégis csupán most hirdettek, a szöveg szerint a tender pénzhiány miatt lett eredménytelen. „Megállapításra került, hogy a tárgyi közbeszerzési eljárásban a legalacsonyabb ajánlati árnak megfelelő összegű pénzügyi forrás jelenleg nem áll rendelkezésre, és annak biztosítására a jövőben sem kerül sor, így a szerződés hatályba lépésének feltétele nem valósul meg” – írták. Ezt pedig meg is tehetik, hiszen a közbeszerzést tavaly az Átlátszó szerint feltételesen írták ki: ha nincs rá pénz, nem kötnek szerződést senkivel.
A feladatra hárman pályáztak:
Lázár János építési és közlekedési miniszter október 16-án Debrecenbe látogatott, ahol hatalmas fejlesztéseket ígért a városnak. „Nekünk a kormányban ugyanis az a célunk, hogy Debrecen valóban a nemzet társfővárosa legyen. Úgy akarjuk a várost újraszervezni a debreceniekkel közösen, hogy a dinamikus gazdasági növekedés ne terhelje a városiak életminőségét. Abban vagyunk érdekeltek, hogy a debreceniek jobban és jobb körülmények között élhessenek” – mondta akkor.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.
Magyar Péter magára vette.