Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A leköszönő fideszes vezetés által utolsó pillanatban kiírt, majd visszavont közbeszerzésen egyedüliként induló Sessionbase Kft. ezúttal nem adott be pályázatot.
Lezárultak a XII. kerületi önkormányzat által kiírt beszerzések, amelyek a kerület parkolási és közterület-felügyeleti informatikai rendszerére vonatkoztak – számolt be a Magyar Kétfarkú Kutya Párt a Facebook-oldalán.
A szolgáltatásokért így 90 millió forintot fizet az önkormányzat, miközben az MKKP szerint az előző, fideszes vezetés által kiírt, majd hirtelen visszavont közbeszerzés szerint ugyanez 210 millióba került volna.
A kerület vezetését októbertől vette át a kutyapártos képviselő-testületi többség, miután a hegyvidékiek Kovács Gergelyt, a párt elnökét választották polgármesterré a júniusi önkormányzati választáson. Az előző városvezetés azonban nem könnyítette meg Kovácsék dolgát: az MKKP szerint több ügyben is azzal hozták őket nehéz helyzetbe, hogy úgy időzítették az önkormányzat működését biztosító, nagy szerződéseket, hogy azok az új vezetés beiktatása után járjanak le.
Ezek közül volt a legfontosabb a a parkolási és közterület-felügyeleti informatikai rendszer biztosítása, amelyre ki is írt egy közbeszerzést az akkor még fideszes többség szeptemberben, amelyen a Kutyapárt szerint csak addig szerződtetett Sessionbase Kft. tudott volna elindulni. A tender alapján a kerületnek nettó 210 millió forintos éves költséget jelentett volna a feladatok ellátása. A kiírást a Közbeszerzési Hatóság is vizsgálta, az önkormányzat végül még a váltás előtt, szeptemberben visszavonta a közbeszerzést.
A kerület új vezetése a parkolási rendszer felügyeletét ellátó Fáber Kft.-vel közösen kidolgozott egy jogszerű, költséghatékony és a parkolási rendszer zavartalan működését biztosító megoldást – áll az MKKP bejegyzésében. A kiírt nyílt tendered a Sessionbase nem nyújtott be ajánlatot, így mind a parkolási, mind a közterület-felügyeleti informatikai rendszer lecserélésre került. Az új rendszerek pénteken tesztüzemben elindultak – közölte a párt, hozzátéve, hogy egyes feladatokat a Fáber Kft. oldja meg saját alkalmazottal és az informatikai rendszerek is saját szervereken fognak futni.
Az új konstrukcióban így a feladatok évi nettó 90 millió forintjába kerülnek az önkormányzatnak, ráadásul ezek egy része egyszeri költség, amely a jövőben már nem fog jelentkezni. “Így hosszútávon hozzávetőlegesen legalább évi 120 milliós megtakarítást tudunk elérni.” – derül ki a párt bejegyzéséből.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.