Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Didier Reynders a gyanú szerint lottózással mosott tisztára pénzeket.
A belga szövetségi rendőrség több olyan ingatlanban is házkutatást tartott, amelyek Didier Reyndershez, az Európai Bizottság volt igazságügyi biztosához köthetők. A Follow the Money és a belga Le Soir napilap szerint a hatóság pénzmosás gyanúja miatt intézkedett.
Reynders állítólag éveken át vásárolt lottószelvényeket kétes eredetű pénzekből a belga nemzeti lottótársaságtól – amelyet 2007 és 2011 között ő felügyelt –, a nyereményeit pedig a saját, személyes bankszámlájára utalta.
A helyi médiumok szerint a rendőrség hónapok óta vizsgálódik, a nyomozók azonban megvárták a razziákkal, amíg Reynders mandátuma vasárnap lejárt, így a mentelmi jogát is elveszítette.
Az átkutatott ingatlanok között ott van Reynders magánlakása is, kedd este pedig őt is kihallgatták.
A politikus 2019-től volt az EB igazságügyi biztosa, korábban, 1999 közepétől 2011 végéig a pénzügyminiszteri posztot töltötte be a belga kormányban.
A belga rendőrség már 2019-ben is nyomozott Reynders ellen, akkor a pénzmosás mellett korrupció gyanújával. A politikus ártatlannak vallotta magát, az ügyet pedig végül ejtették.
(EuroNews)
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Gianni Infantino komolytalan dicshimnuszairól, a felemás színvonalú meccsekről, nevetséges jegyárzuhanásokról, kizsigerelt játékosokról és persze a torna döntőjének két résztvevőjéről is szó lesz.