Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Igaz, mélyről jönnek fel a tavalyi visszaesés után.
Az iparág fontos szereplőit tömörítő Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének (FÉSZ) elnöke a Világgazdaságnak azt mondta, idén lényegesen jobban teljesített az élelmiszeripar, mint 2023-ban. Éder Tamás 4-5 százalék körüli növekedéssel számol tavalyhoz képest, miközben a teljes ipar 3-5 százalékkal visszaeshetett. Az élelmiszeripar idei növekedése ugyanakkor az alacsony múlt évi teljesítménynek tudható be, 2023-ban ugyanis az ágazat 12 százalékos visszaesést produkált, és idén sem éri el a 2022-es szintet.
Éder kitért arra is, hogy júliustól „kicsit emelkedett” az élelmiszerek inflációs indexe, részben azért, mert a korábban ársapkás termékekre vonatkozó kötelező akciózás ekkor szűnt meg. Az elnök szerint „külön fájdalmas” az ipar szereplői számára, hogy az érintett termékeknél a kiskereskedelem „diszkriminatív árképzést alkalmazott”, a sajátmárkás termékeknél sokkal kisebb mértékű áremelést hajtott végre, mint a márkázott termékek esetében, pedig az ipari átadási árak nem változtak.
Miközben sokan gyengének tartják az élelmiszeripar hatékonyságát uniós szinten, Éder Tamás szerint rendkívül heterogén ebben a tekintetben a magyar élelmiszeripar. Vannak olyan – elsősorban külföldi tulajdonú cégek által működtetett – üzemek, amelyek a nemzetközi élmezőny elején vannak, de bőven akadnak alacsony hatékonyságúak is. Az elmúlt évek fejlesztéseinek eredményeként azonban iparági szinten közelítettünk az európai átlaghoz, mondta a FÉSZ elnöke. Az iparág szereplői sokat remélnek a beruházási pályázatoktól, amelyek közt kapacitásbővítő és hatékonyságjavító projektek egyaránt vannak – magyarázta. A célok között ugyanakkor a fenntarthatósággal kapcsolatos fejlesztések is megjelennek.
A következő évre „visszafogott optimizmussal” tekintenek: a szövetség szerint reális várakozás a belföldi kereslet erősödése, és a minőségi élelmiszerek iránti érdeklődés növekedése. Emellett az élelmiszerexport kismértékű növekedésére is számítanak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.