Döntött a német parlament, jöhet a sok százmilliárd eurós haderőfejlesztés

Az adósságfék feloldásáról szóló törvényt még a Bundesratnak is el kell fogadnia.

  • HVG HVG
Döntött a német parlament, jöhet a sok százmilliárd eurós haderőfejlesztés

A német parlament elfogadta kedden azt a törvényjavaslatot, amely rekordszintű állami hitelfelvételt tesz lehetővé védelmi és infrastrukturális kiadásokra az ország alkotmányos adósságfék szabályainak módosításával – írja az Euronews.

A szavazás 513 igen szavazattal ment át a parlamenten. A törvényt még a Bundesratban is meg kell szavazni, amihez kétharmados többség szükséges. A Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetője korábban már megállapodott a szociáldemokratákkal (SPD), hogy kiveszik a védelmi kiadásokat az alkotmányos adósságfék hatálya alól, aztán sikerült megegyezniük a Zöldekkel is.

A felsőházban a CDU-nak, az SPD-nek és a Zöldeknek egy másik párt támogatására van szükségük a jogszabály ratifikálásához.

Friedrich Merz, Németország kancellárvárományosa két hete jelentette be, hogy a rövidesen felálló új kormány pártjai megegyeztek abban, hogy a haderőfejlesztés területén eltörlik az adósságféket, és emellett létrehoznak egy 500 milliárd eurós alapot, amelyből a következő tíz évben átfogó infrastruktúrafejlesztést hajtanak végre Németországban. A program közvetlen kiváltó oka, hogy a Fehér Házba visszatérő Donald Trump egyre sűrűbben adja egyre erősebb jeleit annak, hogy Vlagyimir Putyin fenyegetése közepette kész magára hagyni Európát.

Dupla páncélököllel robbantaná fel a szunnyadó Németországot Merz, és rengetegen tapsolnak neki

A kancellárvárományos kedd este bejelentett tervei szakítanának az évtizedes német fiskális politikával, és a hadsereg és az infrastruktúra fejlesztésén keresztül az évek óta vergődő német gazdaság egészének is vérfrissítést jelentenének. A programot még át kell verni a parlamenten, de az iparban már meg is indult a készülődés a lehetséges új világra.

„Legalább egy évtizede hamis biztonságérzetben élünk” – mondta kedden Merz hozzátéve, hogy „a védelmi felkészültséggel kapcsolatos mai döntésünk (…) nem lehet más, mint az első nagy lépés egy új európai védelmi közösség felé”.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Mennyit ér a cégem?

A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.