EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A háttérben az amerikai gyártók panaszai állnak, miszerint az olcsó, államilag támogatott kínai termékekkel nem tudják felvenni a versenyt.
Az amerikaiak 3521 százalékos vámot akarnak kivetni a délkelet-ázsiai napelemekre – írja a The Guardian.
Az USA kereskedelmi minisztériuma által bejelentett új vámok a kambodzsai, thaiföldi, malajziai és vietnámi vállalatokat célozzák meg. Erre azért volt szükség, mert az amerikai gyártók azzal vádolták Kínát, hogy az olcsó, államilag támogatott termékeikkel elárasztják a piacot. Az ügyben egy évvel korábban Washington vizsgálatot is indított.
Nem minden gyártó kapja egységesen a fenti horrorvámot, ez a kambodzsai cégek „kiváltsága” lesz csak, akik nem voltak hajlandók együttműködni az amerikaiak vizsgálatával. A kínaiak malajziai vállalatára 41 százalékos, míg egy thaiföldi gyártóra 375 százalékos vámot vetettek ki.
Az intézkedés amerikai kritikusai ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy ebből is baj lehet, mivel ez megemeli a napelemcellák árát, amelyek összeszerelve alkotják a napelempaneleket. A legtöbb gyártó az USA-ban paneleket állít össze, cellagyártással nem foglalkozik.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Nógrádi Györggyel fejtette meg Ukrajnát és az Európai Uniót Orbán Viktor a Patrióta csatornáján.
A politikus úgy értesült, a birtokon ukrán vendégmunkások végezték a felújítást.