Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A fogyasztóvédelmi hatóság szerencsére leírta, hogy lehet felismerni a romániai szamócát.
Összesen 3 millió forint bírságot szabott ki a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a négy hetes országos szamócaellenőrzésén. A kormányhivatalok 479 helyszínen 512 tétel szamócát ellenőriztek.
A közlemény szerint a szamóca egyik legismertebb hazai termőhelye Lajosmizse és környéke, így sokan keresik kifejezetten a lajosmizsei epret. Emiatt minden évben előfordul, hogy más – főleg romániai – származású szamócát próbálnak magyarként, sőt „lajosmizseiként” eladni. Az ellenőrök az idei szezonban is több ilyen esetre bukkantak.
Az NKFH azonban leírta, hogyan ismerjük fel a román epret:
Az eperorientált akció a teljes kereskedelmi palettát lefedte, a nagybani piacoktól a hipermarketeken és zöldségeseken át egészen az utcai, ideiglenes árusítóhelyekig. Az ellenőrök nemcsak a gyümölcs minőségét és származását vizsgálták, hanem a higiéniai körülményeket is.
A szamócák ötöde volt külföldi eredetű, ez nagyjából megfelel a piaci arányoknak. A problémás tételek aránya azonban 10 százalék volt, ami azt jelenti, hogy minden tizedik minta nem felelt meg a nyomonkövethetőségi vagy jelölési szabályoknak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.