Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Sokan aggódnak, kevesen tesznek félre idős korukra.
A nyugdíjas kori anyagi helyzet egyre égetőbb kérdéssé válik, négyből három magyar fontosnak nevezte a felkészülést az időskorra az OTP Nyugdíjpénztár reprezentatív felmérésén.
Ehhez képest nyugdíjcélú megtakarítással jelenleg csak a válaszadók negyede (25 százalék) rendelkezik, de másik ötöde (20 százalék) tervezi, hogy elindít egy ilyen megtakarítást. A nyugdíjra spórolók közül minden negyedik (25 százalék) már fiatal felnőttként elkezdett félretenni, közel harmaduk 30 évesen, míg a többség – 53 százalék – 40 éves korában kezdett el ezzel foglalkozni.
A felmérés szerint a felnőtt lakosság kétharmadának van tartaléka. A megtakarításokon belül a rövid és a hosszú távú befektetések a legnépszerűbb formák, amelyek egyenlő arányban osztoznak az első két helyen. A harmadik helyen az ingatlan áll, a válaszadók negyede tartja ebben a tőkéjét.
A válaszadók jellemzően akkor kezdenek el félretenni, amikor stabil munkahelyük van (23 százalék), vagy amikor pénzügyi helyzetük rendeződik (19 százalék), de a családalapítás is fontos motiváció (14 százalék). A legtöbben 18 és 25 éves koruk között kezdenek el megtakarítani (38 százalék), további 20 százalék pedig 26 és 35 éves kora között.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.