Meghosszabbították a költségvetési csalással gyanúsított szekszárdi borász letartóztatását

Az ügynek már egy másik gyanúsítottja is van.

  • HVG HVG
Meghosszabbították a költségvetési csalással gyanúsított szekszárdi borász letartóztatását

Három hónappal, október 13-ig meghosszabbította a bíróság annak a neves szekszárdi borásznak a letartóztatását, akit költségvetési csalással gyanúsítanak – közölte a Fejér Vármegyei Főügyészség a Magyar Hang megkeresésére.

Az ügyészség szerint B. I. letartóztatásának fenntartása azért indokolt, mert tartani lehet a szökésétől vagy az elrejtőzésétől. „Megalapozottan feltehető továbbá, hogy a bizonyítást veszélyeztetné, befolyásolná a még ki nem hallgatott személyeket, bizonyítékokat semmisítene meg” – írták, hozzátéve, hogy a férfival szemben egy másik ügyben hasonló bűncselekmény miatt is vádat emeltek, vagyis a bűnismétlés veszélye is fennáll.

A férfit azzal gyanúsítják, hogy 2021-ben uniós pénzből túlárazott boroshordókat vásárolt a borászatához, majd visszakérte a piaci ár feletti részt a tartályok leszállítójától. Az ügyészség szerint az elkövető cégei a módszerrel összesen 3,6 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek.

Letartóztatták a borászt, akinek a pincészetében ünnepelte Lázár a választási győzelmét

A pincészet vezetőjét költségvetési csalással gyanúsítják, az ügyészség szerint 3,6 milliárd forintos kárt okozott.

A vádhatóság korábbi közlése szerint a borász egy dunaújvárosi cég vezetőjével egyeztetett az árajánlatok tartalmáról. A Magyar Hang értesülései szerint azóta a szóban forgó férfit is meggyanúsították bűnsegédként.

Az ügyészség által említett másik ügy, az ugyancsak költségvetési csalásról szóló bűncselekmény már bírói szakba ért, a Fővárosi Törvényszéken októberben tartják az előkészítő ülést. Ebben az eljárásban 11 személlyel – köztük B. I.-vel – szemben emeltek vádat. Az ügyészség szerint abban az ügyben a cégek 2019 és 2021 között túlárazott, illetve el nem végzett munkákról és be nem szerzett eszközökről kiállított, valótlan tartalmú számlákat használtak fel hazai és EU-s támogatások megszerzésére, valamint teljesítések igazolására.

Az ügyek érdekessége, hogy 2020-ban B. I. pincészeténél szállt le Szijjártó Péter helikoptere, amiből jókora botrány pattant ki. A borásznak más értékes politikai kapcsolatai is voltak, ezekről alábbi cikkünkben írtunk bővebben:

Vezető adónyomozó volt a letartóztatott szekszárdi borász, értékes politikai kapcsolatokkal

Az teszi igazán különlegessé a szekszárdi borászat vezetőjének minapi letartóztatását, hogy olyan emberről van szó, aki adónyomozóként korábban a legmagasabb szintekig jutott. Politikai kapcsolatai kormánytagokig, gazdasági hálója pedig a leggazdagabbakig ért, köztük egészen Mészáros Lőrincig.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.