Letartóztatták a borászt, akinek a pincészetében ünnepelte Lázár a választási győzelmét

A pincészet vezetőjét költségvetési csalással gyanúsítják, az ügyészség szerint 3,6 milliárd forintos kárt okozott.

  • HVG

Letartóztatták az egyik legnagyobb szekszárdi borászat vezetőjét, B.I.-t nagy értékű költségvetési csalás gyanúja miatt – írja a Magyar Hang. A cikk szerint a letartóztatásról a Székesfehérvári Járásbíróság nyomozati bírája döntött még júniusban, de a fellebbezés miatt csak később lett végleges a döntés. Azzal indokolták a kényszerintézkedést, hogy tartani lehet a gyanúsított szökésétől, elrejtőzésétől.

Az ügyészség még június 13-án számolt be az ügyről. Azzal gyanúsítják a férfit, hogy uniós pénzből túlárazott boroshordókat vásárolt a borászatához, majd visszakérte a piaci ár feletti részt a tartályok leszállítójától. Az elkövető cégei a módszerrel összesen 3,6 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek, mondják az ügyészek.

A férfi egy másik ügyben is érintett a Magyar Hang szerint. Költségvetési csalás miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség több magyar borászatot érintően 2024 novemberében 11 személlyel szemben. Abban az ügyben a cégek 2019 és 2021 között túlárazott, illetve el nem végzett munkákról és be nem szerzett eszközökről kiállított, valótlan tartalmú számlákat használtak fel hazai és EU-s támogatások megszerzésére, valamint teljesítések igazolására a vád szerint. Emellett a cégek az ügyészség szerint adócsalást is elkövettek.

https://hvg.hu/gazdasag/20250613_ugyeszseg-fejer-megye-boraszat-hordo-beszerzes-eu-s-penz-tularazas

Az ügyek érdekessége, hogy 2020-ban B.I. pincészeténél szállt le Szijjártó Péter helikoptere, amiből jókora botrány pattant ki, illetve a lap szerint a borász birtokán ünnepelte Lázár János is a 2022-es választási győzelmét.

https://hvg.hu/itthon/20200925_hadhazy_helikopter_tolna_Szekszard_Bodri

Képünk illusztráció

Hozzászólások