Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Hangos tiltakozásba kezdtek a helyiek, miután kiderült, Lidl épülhet Gazdagréten. Az önkormányzat véleménynyilvánító szavazást írt volna ki az ügyben, de a kormány gyorsan kiemelt beruházássá nyilvánította az építkezést.
Lincshangulatú tiltakozás lett a Gazdagrétre tervezett Lidlről szóló lakossági fórumból – számolt be a Telex. Mint a lap írja, hétfőn a helyi plébánia megtelt a beruházás miatt aggódó helyiekkel.
A lakók tiltakozását az váltotta ki, hogy a gazdagréti plébánia használatában (és a főváros tulajdonában) álló, lakótelep melletti zöldterületen egy Lidl épülne, a helyiek viszont attól tartanak, hogy ezzel egyrészt zöldterületet veszítenének, másrészt megnőne a forgalom a környéken.
A területet még 1992-ben, 99 éven át tartó ingyenes használatra kapta meg a plébánia, és eleinte grandiózus terveket szőttek a hasznosításával kapcsolatban. A gazzal benőtt, rendezetlen területen azonban csak egy teniszpálya valósult meg, és Szederkényi Károly Miklós plébános szerint a jelenlegi bevételek mellett nincs esély további fejlesztésekre.
Ezért tervezték a terület egy részét átadni a német áruházláncnak, a használatból adódó bevétel 66 százaléka a plébániához, a maradék a fővároshoz kerülne.
A fenti okok miatt azonban a helyiek nem örülnek a tervnek. Az önkormányzat nyitott lett volna arra, hogy a felháborodást látva véleménynyilvánító szavazást írjon ki, de a kormány közbeszólt. Júniusban kiemelt beruházássá nyilvánították a Lidl építését, a döntésről sem a tulajdonost, sem a helyieket nem tájékoztatták. A Fővárosi Önkormányzat júliusban a Telex megkeresésére azt írta, hogy addig nem járulnak hozzá az építkezéshez, amíg nem kapják meg a tervet és kérelmet a plébániától.
A plébánián tartott lakossági fórum mintegy két órán át tartott, pattanásig feszült hangulatban. Olyan mondatok hangzottak el, mint „nem akarjuk hallgatni a terveket, tiltakozni akarunk”, vagy éppen az, hogy „jogszerűsítették azt, amit a lakosság nem akart” – ez utóbbival a kiemelt beruházássá nyilvánításra utalt a megszólaló.
A fórumot Király Nóra fideszes parlamenti képviselő, a XI. kerület korábbi alpolgármestere nyitotta meg, jelen volt Szederkényi Károly Miklós plébános, az újbudai önkormányzat részéről Erhardt Attila és Daróczi Ferenc, aki a beruházót képviselte. Igaz, azt nem árulta el, milyen céget képvisel pontosan, csupán annyit, hogy „nagyberuházások tervezésével foglalkozik” – írja a Telex. Daróczi elmondta azt is, hogy a kiemelt beruházássá nyilvánítást is ő javasolta, ami hangos nemtetszést váltott ki a jelenlévőkből, valaki azzal reagált rá, hogy „akkor te vagy az egyik tolvaj!”.
A tiltakozók ellenvetéseit, kérdéseit a beruházót képviselő Daróczi azzal intézte el, hogy csupán „hangulatkeltés”, amit csinálnak, Király Nóra pedig azzal próbálta csitítani a kedélyeket, hogy bejelentette: hamarosan elindul a véleménynyilvánító szavazás, ami majd arra is jó lesz, hogy kiderül, milyen arányban támogatják a helyiek a építkezést. Hozzátette: arra kéri majd az Építési és Közlekedési Minisztériumot, hogy ennek eredményét „feltétlenül vegyék majd figyelembe”.
Nyitóképünk illusztráció, fotó: AFP / Hans Lucas / Stephane Mouchmouche
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A magyar mesterségesintelligencia-szuverenitás irreális, a kis országok szűk szakterületi MI-fejlesztésekben lehetnek sikeresek. A kormány most már mintha tényleg komolyan venné az MI-t, de a politikai klíma (bevándorlásellenesség, keresztény fundamentalizmus, elszigetelődés az EU-tól) aligha kedvez egy alapjaiban nemzetközi iparág fejlesztésének. Ahogy a kormánystruktúra instabilitása sem.
Újabb fotót hozott a független országgyűlési képviselő.
Sokan rég elfeledett korok és távoli országok problémájának hiszik, de minap Európában is megjelent.
Szaporodnak a helyi önazonosság védelme nevében hozott rendeletek.
A miniszterelnök név szerint említette a Harcosok órája című YouTube-csatornának adott interjúban, de az elemző szerint ezzel neki nincs dolga.