Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Rövid távon nem fenyegeti az üzleteket bezárás, de a gazdasági helyzet nem a fizikai bizsuboltoknak kedvez.
A Claire’s nevű, ékszerekkel és kiegészítőkkel foglalkozó cég másodszor is csődvédelmet kért az Egyesült Államokban. A termékpalettájának legnagyobb részét kitevő bizsukat egyre kevesebben vásárolják, míg az online rendelési piacról folyamatosan szorítják ki a kínai webshopok.
A cég BBC által idézett közleménye ismerteti, hogy tárgyalást folytatnak más partnerekkel, valamint az beszállítóikkal és az üzlethelységeik tulajdonosaival. Addig is nyitva maradnak a boltjaik, míg folyik a csődeljárás. A Claire’s először 2018-ban jelentett csődöt, mivel nem tudta fizetni a hiteleit.
Az amerikai székhelyű cégnek jelenleg 2750 boltja van 17 országban, Észak-Amerikában és Európában. Magyarországon 15 üzlethelységük működik.
Chris Cramer, a cég vezérigazgatója nehéz, de szükséges döntésnek nevezte, hogy bedobják a törölközőt. A megnövekedett versenyt, megváltozott fogyasztói szokásokat okolta a visszaesésért. A BBC megjegyzi, hogy az amerikai vámháború sem tesz jót az üzletnek. Az alapanyagok nagy részét Ázsiából szerzik be, amiknek emelkedését nehezen viseli a termékek alacsony ára és a minimális árrése.
A lap értesülése szerint a vállalatnak 500 millió dolláros, jövő decemberi lejáratú hitele van, ami „erősen nyomasztja a vezetőséget”.
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2026. június 3. és 2026. június 30. között.
A magántőkealapok népszerűségének egyik legfontosabb oka, hogy rendkívül sajátos adózási logikával működnek.