Csütörtök este megjelent a kormány honlapján az a törvényjavaslat, amely a néhány órával korábban bejelentett két őszi adócsomag közül az első részleteit tartalmazza. A társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet nagyrészt azt tartalmazza, amiről Gerlaki Bence, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért, fogyasztóvédelemért és kereskedelemért felelős államtitkára beszélt, de néhány további, érdekes részletre is fény derült.
Ilyen például a társasági adóról szóló törvény módosítása: a most benyújtott javaslat értelmében jelentősen csökken az az adókedvezmény, amellyel azok a cégek élhettek, amelyek felsőoktatási intézményekkel, a Magyar Tudományos Akadémiával vagy más állami kutatóintézettel (például a HUN-REN egyes tagintézményeivel) szerződnek kutatás-fejlesztésre. Korábban ugyanis az elszámolható költség teljes összegének megfelelő adócsökkentés járt az ilyen szerződésekért, legfeljebb 500 millió forint értékben. Az értékhatár ugyan maradt, de mostantól csak az elszámolható költség 10 százalékának megfelelő adócsökkentés jár akkor is, ha a felsorolt állami partnerekkel szerződik az adott vállalat. Minden más kutatás-fejlesztési költésre már korábban is ez a 10 százalék volt érvényes.
Az NGM államtitkára által bejelentettnek megfelelően a 30 éven aluli anyák adókedvezménye azokra is kiterjed, akik gyermekük születése évében töltötték be a harmincat. Valóban adómentessé váltak a banki csalások áldozatai által kapott kártérítések, legfeljebb a kár összegéig. Emellett bevezetésre kerülnek a folytatólagos szja-mentességről szóló nyilatkozatok: ha valaki egyszer tesz egy ilyet, az onnantól életre szólóan érvényes marad.
Változik az ingatlan-adásvételnél fizetendő illeték is, az adózó mostantól eldöntheti, hogy a korábban nagy értékkel értékesített ingatlannal csökkenti-e az illeték alapján. A korábbi bejelentésnek megfelelően módosul a helyi adókról szóló törvény is, amely immár nemcsak termőföldekre, de erdőkre is megtiltja a helyi adók kivetését.
A benzinkutakra 2025-höz hasonlóan 2026-ban is más kiskereskedőktől eltérően fog vonatkozni a kiskeradó, és a reklámadó felfüggesztése is érvényben maradt 2026. december 31-ig. A bejelentésnek megfelelően módosulhat az áfatörvény: az áfabevallásban immár a számla teljes összegéről jelenteni kell, amit az adózó ténylegesen levonásba helyez.
A törvényjavaslatban szerepel a kisvállalati adó bejelentett módosítása is: eszerint az adóalapnak nem képezi részét az elektronikus pénzeszközök értéke – ez praktikusan például a Revoluton tartott pénzt jelenti. Emellett módosul az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény is, amely alapján mostantól az egyéni vállalkozóknak nem kell adóbevallást készíteniük arra az időszakra, amely során tevékenységüket szüneteltetik.
A törvényjavaslat véleményezésére bő egy hetet adott a minisztérium, a véleményeket október 10-ig várja a kormány. A csütörtöki háttérbeszélgetésen az NGM államtitkára azt is elárulta, hogy a tárca egy másik adócsomaggal is készül az ősz folyamán, erről november elején derülhetnek ki részletek.