Az ötödik lakást is megvette az Utcáról Lakásba Egyesület abból a pénzből, amit a tavaly februári influenszertüntetésen gyűjtöttek a szervezők – derül ki az RTL Híradóból. A kiállást azután szervezték, hogy kiderült, a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatóját menteni próbáló K. Endre elnöki kegyelmet kapott.
A tavaly februári tüntetésen a szervezők 25 millió forint összegyűjtését tűzték ki célul, hogy ezzel egy lakást tudjanak venni annak a fiatalnak, aki egykor a bicskei gyermekotthon lakója volt, a tüntetés idején azonban az utcán élt.
Az összegnek végül a többszöröse, 219 millió forint gyűlt össze, ennek köszönhetően tudták megvenni az ötödik lakást is. Az Utcáról Lakásba Egyesület társelnöke a híradónak elmondta, több lakást már nem vásárolnak, de a volt állami gondozottak támogatására indítot programot továbbra is folytatják. Ezen keresztül eddig 16 fiatalnak segítettek, volt, aki jogosítványt szerzett, mások tanulnak vagy épp sikerült munkahelyet találniuk.
A kegyelembotrány részletei máig tisztázatlanok, amit tudni lehet, hogy az exminiszter-püspök Balog Zoltán közbenjárására Novák Katalin államfő kegyelmet adott K. Endrének. Miután a kegyelem nyilvánosságra került az ügybe Novák és Varga Judit – aki a kegyelmet igazságügyi miniszterként ellenjegyezte – is belebukott. Utóbbi visszatérésére ugyanakkor nagyobb esély látszik, mint bármikor korábban:
https://hvg.hu/360/20251008_varga-judit-fidesz-kampany-magyar-peter
Nyitóképünkön Gulyás Márton adományokat gyűjt a 2024 februárjában tartott tüntetésen, fotó: Kriza Márton