„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A JPMorgan évekkel később riasztotta a hatóságokat.
Egy hónappal a néhai szexuális bűnöző Jeffrey Epstein halála után a JPMorgan Chase több mint egymilliárd dollár értékű gyanús tranzakcióról tett bejelentést az amerikai hatóságoknak – derül ki frissen nyilvánosságra hozott bírósági iratokból.
A CNN cikke szerint a bank 2019. szeptember 26-án egy gyanús tevékenységről szóló jelentést (SAR) nyújtott be az amerikai Pénzügyminisztériumnak. Ebben részletezte az Epsteinhez köthető, 2003 és 2019 között végrehajtott több mint egymilliárd dollár értékű utalásokat. A tranzakciók közt olyan számlák is szerepeltek, amelyeket orosz bankoknál – például az Alfa Banknál és a Sberbanknál – vezettek, és kapcsolatban álltak Epsteinnel.
A jelentésben a JPMorgan a gyanús pénzmozgások mellett arra is hivatkozott, hogy Epstein neve összefonódott kiskorúak szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos médiabeszámolókkal, valamint pénzügyi visszaélések feltételezésével. Epsteint 2019 júliusában tartóztatták le gyerekek szexuális kereskedelme miatt. Néhány héttel később meghalt a börtönben, miközben a tárgyalására várt.
https://hvg.hu/vilag/20190810_ongyilkos_borton_jeffrey_epstein_milliardos_emberkereskedelem_pedofilia_gyanuja
Az iratok azért lettek most hozzáférhetőek, mert egy, a Virgin-szigetek kormánya által indított perben Jed Rakoff amerikai szövetségi bíró engedélyezte a peranyag egy részének nyilvánosságra hozatalát. A Virgin-szigetek azt állította, hogy a JPMorgan hosszú éveken át lehetővé tette Epstein számára, hogy szexuális bűncselekményekhez kapcsolódó pénzügyi tranzakciókat bonyolítson a bankon keresztül.
A JPMorgan 2023-ban két külön megállapodás keretében összesen 365 millió dollárt fizetett: 290 milliót Epstein áldozatainak, és további 75 milliót a Virgin-szigetek kormányának. A bank nem ismerte el, hogy bármiféle szabálytalanságot követett volna el.
https://hvg.hu/360/20251031_Andras-herceg-Karoly-kiraly-Jeffrey-Epstein-Virginia-Giuffre-brit-monarchia-botranyok
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.