Szigethalmon januártól jön a kutyaadó

Az ivartalanított állatok gazdái viszont mentességet fognak élvezni az adónem alól.

  • HVG

Szigethalmon januártól évi hatezer forint ebrendészeti hozzájárulást kell fizetniük a kutyatulajdonosoknak. A veszélyes kutyák után pedig 20 ezer forint lesz az adó – írja a Blikk. Mentességet élveznek majd az adó befizetése alól azok a gazdák, akiknek az állata ivartalanított, illetve szintén nem kell fizetni a magyar fajták után, teszi hozzá a lap.

A polgármester szerint az ebadó célja, hogy fedezzék a kóbor- vagy a gazdáiktól elkobzott kutyák befogásának, ellátásának költségét. A fennmaradó összegből pedig más állatvédelmi célokra költenek majd, például támogatást nyújtanak azoknak, akik szeretnék ivartalanítani a kutyájukat, de nem engedhetik meg maguknak.

Korábban az Index írt a Tisza Párt „kiszivárgott gazdaságpolitikai terveiről”, melyben többek között szerepelt az is, hogy az ellenzéki párt a hatalomra kerülés esetén 18 ezer forintos kutya- és macskaadót vezetne be. A lap által nyilvánosságra hozott dokumentum valóságát és az ebadó tervét a Tisza tagadta, Magyar Péter többek között a hétvégi, nyíregyházi fórumán is beszélt erről, mondva, hogy maximum csak a házi zebrákat adóztatnák meg.

„Olyan kicsi ez az ország, hogy már csak egy városban tudunk lenni?

Nyíregyházán újra egy napon tartott kampányrendezvényt Orbán Viktor és Magyar Péter. A két esemény egy nappal azután történt, hogy a miniszterelnök Moszkvában tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A Fidesz ismét egy zárt stadionban tartott Háborúellenes Gyűlést, Magyar Péter pedig nyílt téren mondott beszédet, és a Tisza Párt helyi képviselőjelöltjét is bemutatta.

A Magyar Hang pedig korábban felhívta rá a figyelmet, hogy az ebadót a Tisza nem tudja bevezetni, azt ugyanis már korábban bevezette a Fidesz. A kisállatok adóztatását már az állatvédelmi törvény 2012-es módosítása lehetővé tette az önkormányzatok számára. Tehát az egyes települések akkor adóztatnak ezzel, ha akarnak. Ebadó van például Somogyhatvanon, Piliscsabán, Tóalmáson, Egyeken, Enyingen és Nagykanizsán is.

Nyitóképünk illusztráció, forrás: AFP / BISP / Hubert

Hozzászólások

Útmutató cégvezetőknek