Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
A Mol szerint az októberi tüzet műszaki meghibásodás okozta az olajfinomítóban, a kárfelmérés még zajlik.
A Mol előrejelzései alapján 2026 őszén fejeződnek be a Dunai Finomító javítási munkálatai – közölte szerdán a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A Százhalombattán található olajfinomítóban október 20-án este gyulladt ki egy alapanyag-feldolgozó üzemegység. Bár az óriási tűz lángjai és füstje kilométerekről is látszott, személyi sérülés nem történt, a tűzoltóknak pedig másnapra sikerült eloltaniuk a tüzet.
A Mol közlése szerint a kezdeti kárfelmérés után megállapították, hogy a tüzet műszaki meghibásodás, és egy szivattyú ebből következő szerkezeti sérülése és szétrepedése okozta. A belső vizsgálat szerint a lehetséges okok közül kizárható a szándékos károkozás vagy a súlyos gondatlanság.
A vállalat tájékoztatójában áll az is, hogy rendelkeznek biztosítással az ilyen jellegű esetekre, ez kiterjed a műszaki károkra, és a kiesett nyereségre is, ám a kárfelmérési folyamatot még nem zárták le. A kiesés miatt azonban a Mol a Dunai Finomítóban növelte élkész alapanyagok feldolgozását, ennek hatásaként átlagosan nagyjából harminc százalékos terméskiesést jósoltak a felújítás időtartamára, ám ez időszakonként eltérő lehet.
Az ellátás biztosítása és saját piacai üzemanyag-ellátásának garantálása érdekében a Mol fokozza a termékek átvitelét a Pozsonyi Finomítóból, valamint növeli a régió többi szereplőjétől történő termékvásárlást – tették hozzá.
Nyitókép: Túry Gergely
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?