Mi ez az üzem, ami kigyulladt a Mol finomítójában?

Az AV-3-as egységben történik az olajfinomítás első, legfontosabb lépése, így a kiesését komolyan megérzi majd a Dunai Finomító. A hazai üzemanyag-ellátás szempontjából jó hír, hogy ezen kívül működik még két ilyen üzem is Százhalombattán, az export viszont komolyan megszenvedheti a tűzesetet, különösen egyik szomszédunk kerülhet bajba.

A tüzet lényegében eloltották, senki sem sérült meg, külső beavatkozásra utaló jel nincs, a finomító ép üzemei újraindultak, folyik a kárfelmérés, Magyarország üzemanyag-ellátása biztosított – így foglalható össze röviden a sajtótájékoztató, melyet a Mol tartott a Dunai Finomító AV-3-as desztillációs tornyában hétfő éjjel kiütött tűz másnapján, délelőtt. Kedd délután aztán arról adtak hírt, hogy teljesen sikerült eloltani a tüzet.

A társaság azonban nem közölte, hogy a sérült üzem várhatóan mennyi időre esett ki, és azt sem, hogy emiatt mennyivel csökken a finomító összkapacitása. Külön megkeresésünkre is csak azt tudták hangsúlyozni, hogy túl korai lenne még bármit is mondani, azt pedig pláne nem szeretnék, ha valami elhamarkodott közlés miatt megindulnának a találgatások, hogy benzinhiány lesz-e, szerintük ugyanis az

idehaza biztosan nem lesz.

https://hvg.hu/kkv/20251021_tuz-a-mol-dunai-finomitojaban-bakos-piroska-pulay-krisztian-olajipar

A legnagyobb torony rogyott meg

Az évi 8 millió tonna feldolgozói kapacitású százhalombattai Dunai Finomítóban (DuFi) három atmoszférikus-vákuumdesztillációs, vagyis AV-üzem működik, ezek közül a legnagyobb, évi mintegy 3,8 millió tonna kőolaj lepárlására képes AV-3-ban történt a baleset – közölte a HVG-vel a Mol.

Hozzászólások