Mégsem veszi meg az MVM a romániai E.ON-t, felbontják a szerződést

A Romániában nagy botrányt okozó felvásárlási tervet elutasította a román kormány. Azon bukhatott el a tranzakció, hogy a magyar kormány és az MVM túl szoros kapcsolatokat ápol Oroszországgal.

  • HVG

Közös megegyezéssel megszűnik pénteken az MVM Csoportnak az E.ON Csoporttal tavaly december 16-án kötött adásvételi megállapodása, amely az E.ON Energie Románia 68 százalékos részesedésének, valamint az E.ON Asist Complet 98 százalékos részesedésének megvásárlásáról szól – közölte az MVM pénteken.

A közleményében az MVM hangsúlyozta: sajnálattal tudomásul veszi, hogy a román kormány nem támogatja a tranzakciót annak ellenére, hogy a szerződő felek mindenben együttműködtek a román kormánnyal és a hatóságokkal.

Az egy éve megkötött adásvételi megállapodás komoly botrányt okozott Romániában. A helyi gazdasági sajtóban rendre arról volt szó, hogy az MVM állami vállalatként az Orbán-kormány kontrollja alatt áll, és mivel Orbán Viktor Vlagyimir Putyin leghűségesebb európai szövetségese,

a romániai félelmek szerint az üzlet végbemenetelével az E.On Romania a továbbiakban orosz gázzal látja el a fogyasztóit, és Moszkva így befolyást szerez Bukarest felett.

A Transtelex szerint a román kormány már augusztusban bejelentette, hogy a közvetlen külföldi befektetéseket átvilágító bizottság (CEISD) a tranzakció elutasítását javasolta a Legfelsőbb Védelmi Tanácsnak (CSAT). A tanácsban ott ül a román elnök, a kormányfő, a titkosszolgálatok vezetői, a védelmi és belügyminiszter, vagyis azok, akik eldöntik, hogy ki számít veszélyesnek.

Augusztusban a Frankfurter Allgemeine Zeitung arról írt, hogy a tranzakció ellen a kifogás az volt, hogy Magyarország, illetve az MVM túlságosan is szoros kapcsolatokat ápol Oroszországgal.

Frankfurter Allgemeine: A bukaresti kormány politikai kifogásai miatt maradhat hoppon az MVM Romániában

Megválna romániai gázüzletágától a német E.ON, de egyelőre nem tud, mert a politika hirtelen beleszól az üzleti szándékokba. Mi állhat a háttérben? – ennek járt utána a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

A CSAT novemberben úgy döntött, hogy elutasítja a tranzakciót, amely révén a MVM megszerezte volna az E.ON Energie Romania többségi tulajdonát, valamint a hozzá tartozó ügyfélszolgálati céget, az E.ON Assistot is.

Hozzászólások

Útmutató cégvezetőknek