A gazdálkodók a fuvarosok mellé álltak a tiltakozásban, mert drágulástól tartanak

A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége bent járt az Építési és Közlekedési Minisztériumban, a tárcánál megértették, hogy drágulás jöhet, de nem tudtak megoldást javasolni.

  • HVG

Ha a közúti szállítás költsége jelentősen megnő, akkor minden drágulni fog, amit szállítani kell, és ebbe az élelmiszer is beletartozik – mondta a Blikknek a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) vezetője, Koncz Máté.

A drágulást az okozhatja, hogy a kormány a jövő évben 35 százalékkal megemelné a fuvardíjat. A MOSZ is azok között volt, akik tiltakoztak az emelés ellen még december 17-én Orbán Viktornál. Hétfőn tudtak tárgyalni erről az Építési és Közlekedési Minisztériummal, mivel egészen eddig kihagyták őket az egyeztetésekből.

Koczka a lapnak elmondta, hogy átnézték a tárcával közösen, milyen többlet terheket ró a mezőgazdaságra a tervezett útdíjemelkedés. Mindezt úgy, hogy a MOSZ vezetője szerint már most is veszteségesen termel a jelentős részük. Azt is szóvá tette, hogy a kormány eddig folyamatosan intézkedett az élelmiszerdrágulás ellen, most viszont a szállítási költségek emelésével ezzel ellentétesen cselekszik, mivel drágulás jön.

Videó: megérkezett a Hősök terére a tiltakozó kamionosok menete

A fuvarozók az útdíj emelése miatt tiltakoznak, az M3-as bevezetőn érkeztek meg a fővárosba, útvonaluk mentén több kilométeres torlódás alakult ki.

Azt mondta a lapnak, hogy a minisztérium képviselői értették a problémát, viszont nem tudtak érdemi megoldást javasolni.

Az illetékesek szerint az útdíjak növelésének az a célja, hogy a lakosságot zavaró teherforgalmat az autópályákra tereljék az alsóbb rendű utakról, de mi 60-80 kilométerre tevékenykedünk ezektől. Az alsóbb rendű utak áruforgalmának döntő többsége gabona, élő állat, tej, vagyis a díjemelések érdemi kárvallottja, a legnagyobb költségek viselője a mezőgazdaság lesz

– mondta Koncz Máté.

Hétfőn kamionok tömegei vonultak fel Budapest határára , akik tiltakozni érkeztek az útdíj-emelés ellen. A Hősök terére végül csak 50 tehergépjármű jutott be a rendőrség korlátozása miatt.

A tiltakozást az útdíj pénteken bejelentett emelése váltotta ki, amelyet akkor a Lázár János által vezetett Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) még úgy tálalt, hogy sikeresen megállapodott róla a fuvarozókkal – azóta kiderült, hogy a fuvarozók nem egészen így gondolják.

A kamionok már délelőtt gyülekeztek az M3-ason bukkant fel a konvojuk, aztán 13 óra után indultak meg az autópálya bevezető szakaszán, ahol több kilométeres torlódást okoztak.

A tüntetés szervezője, Orosz Tibor azt mondta a HVG-nek, hogy „ha megegyezés született volna, nem lenne itt ennyi kamion”. Legfőbb követelésként említik, hogy eltöröljék a december elején bejelentett törvényt az útdíjak emeléséről, valamint az is cél, hogy elinduljon a kommunikáció a minisztérium és az érdekvédő szervezetek között. A MOSZ vezetője azt közölte a Blikkel, hogy teljes mellszélességgel a demonstrálók mellett áll.

Orosz Tibor, a kamionos tüntetés szervezője a HVG-nek: „Ha megegyezés született volna, nem lenne itt ennyi kamion”

A kiszorított kamionosok a városban járnak körbe, megpróbálják őket bejuttatni az M3-as bevezetőről. Orosz Tibor főszervező szerint a Lázár Jánossal megérkező érdekképviseleti szervezet bebizonyította, hogy nem tudott kiállni a fuvarosok érdekei mellett.

Hozzászólások