A nyugati szankciók miatt a Telegramnak félmilliárd dollár értékben fagyasztották be a kötvényeit Oroszországban

Ebből elég egyértelmű, hogy a háború kitörése óta magát Moszkvától távol tartani igyekvő Pavel Durov tulajdonos mennyire kiszolgáltatott az oroszországi viszonyoknak.

  • HVG

A nyugati szankciók miatt a Telegramnak félmilliárd dollár értékben fagyasztották be a kötvényeit Oroszországban – írja értesüléseire hivatkozva a Financial Times.

A vállalat az elmúlt években több kötvénykibocsátást is végrehajtott, köztük egy 1,7 milliárd dollárosat májusban. Ennek az volt a célja, hogy a már meglévő adósságait vissza tudja vásárolni. Ez a Telegram befektetőkkel folytatott tárgyalásait ismerő források szerint részben sikerült is, a vállalat vissza tudta szerezni a 2026-ban lejáró kötvényei nagy részét.

Leszámítva a fent említett 500 milliárd dollárt érő kötvénycsomagot. Ez is csak azt mutatja, hogy a közösségi médiafelületnek jelentős a kitettsége az orosz tőke hatásai felé, hiszen a szankciók miatt nem volt képes ezek esetében a visszavásárlási opciójával élni.

Az orosz Országos Elszámolási Értéktár ellen még 2022-ben vezettek be a nyugati országok szankciókat, ami az orosz belföldi piac egy fontos pénzügyi szereplője, és mint ilyen, a nemzetközi piacokon játszik közvetítő szerepet, illetve belföldön kifizetőként funkcionál. Ennek megfelelően a nyugati vállalatok és az orosz kötvénytulajdonosok közötti összekötő kapocs esett ki a rendszerből, ami különösen bántó lehet Durov számára, hiszen őt annak idején szintén a putyini hatalom üldözte el az országból.

Korábban Durov alapította meg a mára az orosz Facebookká vált VKontaktye közösségi médiaplatformot, amiből aztán állami nyomással szépen kiszorították, majd miután elhagyta Oroszországot, akkor hozta létre a Telegramot, ami azonban szintén jellemzően a posztszovjet térségben vált igazán sikeressé.

https://hvg.hu/360/20240909_telegram-pavel-durov-drog-pedofilia-naci-terroristak-drogkereskedelem

A szolgáltatás csábereje a tökéletes szabadság ígérete volt, amivel azonban az évek folyamán egyre ocsmányabb módon kezdtek visszaélni egyes felhasználók. Állatkínzókörök létesültek, terroristák kezdtek szervezkedni rajta, illetve nagyon mentek a pedofil tartalmak és a drog kereskedelme is. Többek között ez volt az oka annak, hogy Durovot Párizsban tavaly augusztusban őrizetbe vették a francia hatóságok.

https://hvg.hu/360/20240826_Pavel-Durov-telegram-franciaorszag-orizetbe-vetel

Azóta a Telegram felületén bizonyos változásokat lehet észrevenni, elkezdték moderálni például és a szabálysértők adatait is megosztják a hatóságokkal, igyekeznek a vállalhatatlan tartalmakat eltüntetni, de a mindössze százfős stábbal dolgozó cég számára egyelőre lehetetlen vállalásnak tűnik a platform megtisztítása.

Frissítés. A cikk megjelenése után a Telegram sajtóosztálya lapunknak azt írta: a Telegram nem függ Oroszországtól vagy orosz tőkétől, így nem érintette szankciók miatti kötvénybefagyasztás sem. 2025-ben a vállalat 1,7 milliárd dollár értékű kötvényt bocsátott ki orosz befektetők részvétele nélkül; a kibocsátás nagy részét nagy amerikai alapok vásárolták meg - tették hozzá. Mint írták, az 500 millió dolláros összeg a 2021-es kötvénykibocsátásra vonatkozik, és a szankciók nem jelentenek kockázatot a Telegram számára.

Hozzászólások