Újabb kriptoszolgáltatás állt le Magyarországon

Egyre több platform menekül el az országból a tavaly meghozott, gyakorlatilag teljesíthetetlen törvény miatt.

  • HVG

Azonnali hatállyal kivonul a Strike kriptoszolgáltató platform Magyarországról – írja a Telex a RevB fintech hírportálra hivatkozva. A Strike ezt csütörtök reggel közölte belső üzenetben a felhasználóival, a megváltozott szabályozói környezettel indokolva a döntést.

A Revolut és az egyik legnépszerűbb szolgáltató, a CoinCash 2025 decemberében jelentette be, hogy felfüggeszti a kriptovaluta-szolgáltatását.

A szolgáltatók tömeges menekülésének oka, hogy a parlamenten iparági egyeztetés nélkül egy pillanat alatt átnyomták a kriptoszolgáltatások szabályozását. Ennek értelmében az Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) kellett előállnia a részletszabályokkal, ez jelent meg néhány hete. A feltételeket azonban a szolgáltatók aktuálisan teljesíthetetlennek ítélik, minden bizonnyal ezért döntött úgy a Revolut, hogy meg sem próbál megfelelni az előírásoknak, inkább teljesen megszünteti a magyarországi kriptoszolgáltatásait.

Arról, hogy mit tehetnek azok az ügyfelek, akik alól „kirántották a szőnyeget”, ebben a cikkben írtunk részletesen.

https://hvg.hu/360/20251212_revolut-kriptovaluta-bitcoin-penztarca-szja-ado-jovedelem-tozsde

Hozzászólások

Útmutató cégvezetőknek