Felerészt az energiaszektorra kivetett egyszeri adóból, felerészt a költségvetési tartalékból fogja fedezni a kormány azt a mintegy 50 milliárd forintot, amennyibe a háztartások számára biztosított januári rezsitámogatás kerül – közölte csütörtöki Facebook-bejegyzésében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
Lantos Csaba energiaügyi miniszter, a rezsistop munkacsoport vezetője a testület hétfői ülése után számolt be arról, hogy becsléseik szerint a korábbi évek azonos időszakához képest idén a földgáz esetében mintegy 30 százalékkal, a távhőnél ehhez hasonló, az áramnál pedig jóval kisebb mértékben fogyasztottak több energiát a háztartások, arra a kérdésre azonban kitérő választ adott, hogy a lakosság számlájának állami kompenzációjához az energiacégeknek hozzá kell-e majd járulniuk.
Bár Lantos Csaba hétfőn azt is hangsúlyozta, hogy az eddigi 30 százalékosra becsült többlet mértéke január végéig még változhat, Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón bejelentette, hogy a kormány döntést hozott a háztartásoknak – gáz-, villany- vagy távhőfűtés esetén egyaránt – járó rezsitámogatás 30 százalékos mértékéről. Hozzátette: azoknak, akik gázzal és villannyal is fűtenek, április 30-ig kell nyilatkozniuk, hogy melyikre szeretnék érvényesíteni a kedvezményt, egyébként automatikusan a gázszámlára kapják meg.
Arról, hogy az idei költségvetésben valójában mekkora tartalékok vannak a szó köznapi értelmében, ebben a cikkünkben olvashat:
A büdzsé hiánya az eredeti tervhez képest 140 százalékra teljesült, de még a novemberben emelt hiánycélt is elvétette a kormány december végére nagyjából félezer milliárd forinttal. A meglepően magas hiány mögött előre hozott kifizetések állhatnak. A nemzetközi befektetők ugyanakkor a jelek szerint nem estek kétségbe, a nagy hitelminősítők azonban már leadták a figyelmeztető lövéseket, és az uniós túlzottdeficit-eljárás is folyamatban van.
Nyitókép: Tóth Gabriella