Jogsértő és tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 235 millió forintos bírságot rótt ki az eMAG Magyarország Kft.-re Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A versenyhivatal még 2024 elején indított versenyfelügyeleti eljárást a céggel szemben, aminek eredményeképp most megállapították, hogy
- 2023 nyarán valótlan mértékű kedvezményekkel hirdettek divatcikkeket az „Őrült napok” nevű akcióban,
- az év őszén nem elég gondosan alakították ki a termékek (várható) szállítási idejével kapcsolatos tájékoztatásukat,
- 2023-24 során egyes termékeknél előnyként tüntették fel a 14 napos elállási jogot és jótállási jogot, amit pedig jogszabály tesz kötelezővé mindenki számára,
- 2024 tavaszától „a szállítási és utánvételi költségeket homályos, érthetetlen, követhetetlen módon” tüntették fel.
A GVH a bírságon felül kötelezte a céget, hogy következetesebben moderálja a fogyasztói értékeléseket, kommunikáljon egyértelműbben a fogyasztók felé, illetve tegye lehetővé az eladók értékelését is. Ezen kívül arra is kötelezték, hogy dolgozzon ki általános fogyasztóvédelmi megfelelési programot, fejlessze tovább a szállítással kapcsolatos tájékoztatást, és egyértelműbben tüntesse fel az utánvételi díjat.
A cég elismerte a jogsértéseket és lemondott a jogorvoslati jogáról, így a bírságot 30 napon belül be kell fizetnie.
A GVH emlékeztetett, hogy céget 2021-ben már egyszer megbírságolták 200 millió forintra, és 4 milliárdos jóvátételre kötelezték, amit hiányosan teljesített, eleget ezért további 50 millióra is megbírságolták, illetve tavaly indítottak ,még egy utóvizsgálatot is, ami jelenleg is zajlik.
Kisebbségi is, nő is, mégis már harmincévesen egy félmilliárd dollár értékű céget vezethetett a csíkszeredai panelban felnőtt közgazdász. Vezetőként volt, hogy egyedül ült nőként egy teremben, és hamar megfogadta azt a tanácsot, hogy a beosztottaknak nem szeretniük, hanem tisztelniük kell a főnöküket. Hogyan alakult a viszonya a román emberekkel, és mivel magyarázza, hogy Románia az utóbbi időben lehagyta Magyarországot?
Nyítóképünkön az eMAG egyik raktára, fotó: Túry Gergely.