Mégsem a honosított orosz műkorcsolyázók vitték a magyar zászlót az olimpiai záróünnepségen
A MOB technikai problémára hivatkozik, a Magyar Hang szerint a Fideszből szóltak oda, hogy ne az orosz születésű páros szerepeljen.
Hatalmas eltérések vannak abban, hogy az egyes nemzetek milyen módokon értékelik és motiválják a sportolóikat.
Nemcsak a milánó-cortinai téli olimpia megrendezésére költ el jelentős összegeket Olaszország, de az ott jól szereplő versenyzők megjutalmazására is. A Forbes becslése szerint a házigazda 7,8 millió dollárnak megfelelő összeget (2,51 milliárd forint) oszt szét az érmesek között.
Az olasz olimpiai bizottság a játékok kezdete előtt jelentős bónuszt ígért minden sportolójának, aki dobogóra áll: a bajnokoknak nagyjából 213 000 dollárt, a második helyezetteknek 106 ezret, a harmadikoknak 71 ezret (kb. 68,6 milló, 34 millió és 22,9 millió forint). Ennél többet csak Szingapúr, Hongkong, Lengyelország és Kazahsztán hajlandó fizetni a sikerekért.
Az olaszok a rendező jogán minden versenyszámba automatikusan kvótát szereztek, és végül harminc érmet nyertek – amivel a norvégok, az amerikaiak és a hollandok mögött a negyedik helyen zártak –, tízzel többet az eddigi, 1994-es rekordnál, és tizenhárommal többet a négy évvel ezelőtti, pekingi játékokról elhozottaknál.
Az olasz sportolóknak ráadásul egy tavalyi törvénymódosítás nyomán adót sem kell fizetniük a jutalmuk után.
🥇🥈🥉 The final medal count of #MilanoCortina2026!!
— Milano Cortina 2026 (@milanocortina26) February 22, 2026
So many emotions!!#Olympics pic.twitter.com/SLAUaTj8db
A Forbes összesítése szerint – amelyben csak a készpénzjutalmakat, és azokon belül is csak az érmeseknek járókat vették számításba – a második legnagyobb összeget, több mint 3 millió dollárt bónuszként az amerikai sportolók kapják majd. Náluk minden aranyérmes 37 500 dollárt kap, az ezüst 22 500-at, a bronz 15 ezret ér (kb. 12 millió, 1,2 millió és 4,8 millió forint).
Az éremtáblázaton toronymagasan az élen végzett Norvégia – amely 18 aranyérmével történelmet írt – meglehetősen hátra került az amerikai gazdasági lap listáján a kiosztandó 513 ezer dolláros összeggel, ennek azonban oka van. Az érmesek, akik folytatják a pályafutásukat, ott évi nagyjából 17 ezer dollárt kapnak járadék formájában, valamint hozzáférést a professzionális edzési lehetőségekhez és egészségügyi szolgáltatásokhoz. A briteknél és az íreknél sem fizetnek külön pénzjutalmat a dobogós helyezésekért, ott is inkább a felkészülést segítik támogatásokkal, ösztöndíjakkal.
A Forbes szerint ez arra is rávilágít, hogy mennyire különböző módokon értékelik és motiválják az egyes országok a sportolóikat. Egyes nemzetek kevesebbet fizetnek azoknak a sportolóknak, akik valamelyik csapatversenyben lesznek dobogósok, máshol korlátozzák, hogy egy sokszoros egyéni győztes hányszorosát kaphatja meg az aranyért járó összegnek. Abban is jelentős eltérések vannak, hogy ki fizet: akad, ahol az olimpiai bizottság, van, ahol az állam, máshol a nemzeti csapat szponzorai.
Az sem egységes, hogy csak a dobogósokat jutalmazzák-e, vagy az azoktól több helyezés távolságban végzőket is.
A magyarországi rendszerben például még a nyolcadik helyezettek is számíthatnak bónuszra – ezek összegét a párizsi nyári játékok előtt emelték meg tíz százalékkal. Azóta
forint jár.
Ennek értelmében a legnagyobb jutalmat a Magyarországot képviselő sportolók közül a Pavlova Maria és Sviatchenko Aleksei alkotta műkorcsolyapáros kapja, akik két hibátlan programot teljesítve a negyedik helyen végeztek a játékokon.
Állami bónuszra jogosult még a dél-koreai születésű gyorskorcsolyázó, Kim Minseok, aki a férfiak 1500 méteres versenyében a 7. lett, valamint a férfiak rövidpályásgyorskorcsolya-váltóját alkotó sportolók – Moon Wonjun, Nógrádi Bence, Major Dominik és Tiborcz Dániel –, akik a 8. helyen zártak.
Vagyis a magyar állam
összesen 65 890 000 forint jutalmat fizet majd a téli olimpiai eredmények után.
A MOB technikai problémára hivatkozik, a Magyar Hang szerint a Fideszből szóltak oda, hogy ne az orosz születésű páros szerepeljen.
A magyar sportolók teljes eredménylistája:
alpesi sí
hódeszka
műkorcsolya
gyorskorcsolya
rövidpályás gyorskorcsolya (ebben a sportágban 2002 óta most először nem sikerült pontszerző helyen, azaz a legjobb hat között végeznie magyar sportolónak)
sífutás