Nem az eredetileg bejelentett két sportoló, Pavlova Maria és Sviatchenko Aleksei vitte a magyar zászlót a téli olimpia veronai záróünnepségén: a műkorcsolyapárosok versenyében 4. helyen végzett orosz születésű páros helyett a nyitóceremónián is zászlóvivőként szerepelt Somodi Maja és Nógrádi Bence tűnt fel ebben a szerepben.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szombaton még arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a magyar csapat legjobb eredményét elérő műkorcsolyázók nagyon meghatódtak, mert nem számítottak rá, ezért alig akarták elhinni, hogy ez a megtiszteltetés érte őket.
Vasárnap azonban kiderült, hogy a játékok hivatalos honlapjára kikerült, a zászlóvivőket felsoroló dokumentumban nem a két honosított műkorcsolyázó, hanem a rövidpályás gyorskorcsolyázók, Somodi és Nógrádi neve szerepel.
A Nemzeti Sport ennek nyomán megkereste a MOB-ot, amely azt közölte, hogy technikai probléma következtében a nyitóünnepség zászlóvivőinek életrajza került fel a záróünnepség elektronikus felületére, ahonnan kiküldésre került a közvetítő társaságoknak és a sajtónak. A bevitt adatokon pedig utólag már nem lehetett változtatni.
A Magyar Hang értesülései szerint másféle magyarázata van a változásnak. A lap úgy tudja, hogy az ügyből komoly botrány lett egész magas szinten is: a Fidesz vezetése úgy ítélte meg, a választási kampányban rosszul sülne el, ha a moszkvai és szentpétervári születésű sportolók vinnék a magyar zászlót, ezért
utasították a MOB-ot a döntés megváltoztatására.
Ahogy korábban megírtuk, Pavlova eredetileg 2021-ben érkezett Magyarországra és Nagy Balázs partnere lett, 2022 februárja óta magyar állampolgár. Nagygyal később elváltak az útjaik, azután találtak egymásra Sviatchenkóval, akivel 2022 novemberében – miután az orosz versenyzőket az orosz–ukrán háború miatt kizárták a nemzetközi versenyekről, – úgy döntöttek, Magyarországra igazolnak.
A páros többnyire Szocsiban készül, orosz szakemberek irányításával.
https://hvg.hu/sport/20260217_teli-olimpia-mukorcsolya-paros-pavlova-maria-sviatchenko-aleksei