Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Ugyan 30 százalékos januári fogyasztási többlet után adott az állam támogatást, valójában gázból sem fogyott ennyire sok, áramból pedig még kevésbé voltunk az előző évi fölött.
Elszoktunk attól, hogy hosszabb ideig hideg legyen januárban, de annyira drámai nem volt a helyzet, mint amekkora rezsitámogatást a kormány adott. Ezt mutatta ki nemrég a Magyar Nemzeti Bank becslése is, és ez számolható ki azokból a fogyasztási adatokból is, amit most a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal közzétett.
Az Átlátszó mutatta be: a lakossági gázfogyasztás idén januárban 21,8 százalékkal volt magasabb a tavaly januárinál, áramból pedig mindössze 10,1 százalékkal több fogyott, mint egy éve.
Emlékezetes, a kormány a fogyasztás 30 százaléka után ad támogatást, arra hivatkozva, hogy a január 22-i adataik alapján ekkora, 30 százalékos többlet jelent meg a fogyasztásban. Úgy tűnik, hogy a hónap utolsó, már enyhébb napjai lejjebb vitték ezt az arányt.
Ez a 21,8 százalékos fogyasztásnövekedés még annál is kisebb, mint amivel az MNB számolt. A jegybank az Inflációs jelentésében 25 százalékos gázfogyasztás-növekedéssel kalkulálva arra jutott, hogy a különböző módszertani furcsaságok miatt egy kicsit – de 0,1 százalékpontot még el nem érően – kisebb is lesz a végén az infláció, mint ha egyáltalán nem lett volna hideg a január. Ez ráadásul szintén a módszertan különlegességei miatt majd a márciusi inflációról szóló adatban fog látszani, amit épp négy nappal a választás előtt tesz közzé a KSH.
https://hvg.hu/gazdasag/20260330_rezsi-inflacio-szamitas-ksh-mnb-gaz-hideg
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2026. június 3. és 2026. június 30. között.
A magántőkealapok népszerűségének egyik legfontosabb oka, hogy rendkívül sajátos adózási logikával működnek.
A tanároknak eddig kötelező tagságot jelentő Nemzeti Pedagógus Kar megszüntetését kezdeményezné a PDSZ.