Banki csalás áldozata lett, és úgy érzi, nem hibázott? Varga Mihály öt csapása segít önnek. Vagy nem
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Csalók hívták fel, és azt állították, hogy a banktól keresik, majd két alkalommal is pénzt utaltak el a számlájáról.
Ismeretlen tettes ellen nyomoz a rendőrség információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt – számolt be a police.hu. Mint írják, az ismeretlen tettes a munkahelyén kereste az áldozatot, egy múcsonyi nőt.
Banki ügyintézőnek adta ki magát, és azt állította, hogy a nő céges bankszámlájáról 8 millió forintot utaltak el, de még vissza tudják szerezni az összeget, ha belép a netbankjába, és követi az utasításokat. A nő engedelmeskedett, majd letöltött egy programot a számítógépre, aminek a segítségével a csalók egymás után kétszer összesen 17 millió forintot utaltak el a számlájáról.
A rendőrség mindenkit arra figyelmeztet:
A banki ügyintézők soha nem kérnek programtelepítést, sem távoli hozzáférést a számítógépéhez,
ahogy netbanki műveletek végrehajtására sem buzdítanak senkit.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság mindenkinek azt tanácsolja, hogy gyanús hívás esetén azonnal szakítsa meg a beszélgetést. Banki ügyekben mindig keresse a pénzintézet hivatalos elérhetőségét. Idegen programot ne telepítsen, ismeretlen személynek ne adja meg a netbankbelépési adatait. Ha pedig csalás áldozata lesz valaki, akkor azonnal értesítse a bankját, és tegyen feljelentést.
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Nyitóképünk illusztráció. Forrás: Upgraded Points