A Tisza-kormány frissen kinevezett pénzügyminisztere, Kármán András a parlamenti meghallgatásán bejelentést tett a személyi jövedelemadó csökkentéséről, amit 2027-től léptetnének érvénybe.
A párt eddig nyilvánosságra került tervei alapján a javaslat lényege nem a klasszikus többkulcsos szja-rendszer visszaállítása lenne: a 15 százalékos névleges szja-kulcs megmaradna, ugyanakkor a mediánbér alatt adójóváírással csökkentenék az effektív adókulcsot, míg minimálbér esetén az effektív teher 9 százalék lenne – mondta Kármán.
Az új kormány még nyáron pótköltségvetést terjeszt be, a jövőben pedig ősszel készülnek majd a költségvetések, az eddiginél nagyobb tartalékokkal – mondta Kármán András, a Tisza-kormány leendő pénzügyminisztere bizottsági meghallgatásán, aki szerint továbbra is cél az euróbevezetés feltételeinek teljesítése 2030-ra. Az adórendszert is átalakítják, de nem azonnal: a különadók így egy ideig még maradnak, visszatér viszont a kata.
A Niveus adótanácsadó cég megpróbálta megbecsülni, mekkora kieséssel járnak ezek a tervek a költségvetés számára. A becslés a Központi Statisztikai Hivatal bérmegoszlási adatai és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szja-bevételei alapján készült, mivel teljesen pontos számítás jelenleg nem lehetséges. Az idei költségvetés nagyjából 4900 milliárd forintos szja-bevétellel számol.
A számítások szerint a minimálbéren foglalkoztatott, körülbelül 215 ezer munkavállaló esetében havi 20 ezer forintos adócsökkentéssel számolva az éves bevételkiesés 52 milliárd forint lehet. Emellett a minimálbér és a mediánbér közötti sávban, körülbelül 2,1 millió munkavállalónál havi átlagosan 10 ezer forintos jóváírás további nagyjából 252 milliárd forintos éves költségvetési hatással járhat.
A teljes közvetlen bevételkiesés így megközelítheti a 300-310 milliárd forintot évente – mondta Bagdi Lajos, a Niveus partnere.
Hozzátette: a jelenlegi információk alapján ez egy közepes méretű adócsökkentési programnak tekinthető, amely érzékelhetően javíthatná az alacsonyabb keresetűek nettó jövedelmét, ugyanakkor a jelenlegi feszes költségvetési helyzetben hosszabb távon csak akkor maradhat stabilan finanszírozható, ha bevételnövelő vagy kiadáscsökkentő intézkedések is társulnak hozzá.
Kapitány István bejelentése alapján a közepes kereset alatt „mindenki” jövedelemadó-csökkentésre számíthat. Igen ám, de jelenleg sokan egyáltalán semennyi jövedelemadót nem fizetnek. Ha ők is csökkentést kapnak, az a negatív jövedelemadóztatás bevezetését jelentené. Ami nem lehetetlen, de azért valószínűtlen.
Nyitókép: HVG / Cabrera Martin