A Trumpról elkeresztelt új hajóosztály még lejjebb húzza az USA haditengerészetét az örvényben, amelyben 40 éve vergődik
Az amerikai haditengerészetet is újra naggyá tenné Donald Trump, ehhez nem is kell más, mint az Arany Flotta.
A F126-os osztályú fregatt gyártását csúszás és költségtúllépés miatt vette volna át a Rheinmetall, amely bár mérsékeltebb, de szintén csúszással és költségtúllépéssel tudta vállalni. A alternatíva gyártására kiválasztott TKMS részvényei szárnyalnak.
Egy nap alatt közel 20 százalékot zuhant, és ezzel másfél éves mélypontra került a német Rheinmetall védelmi ipari vállalat részvényárfolyama, miután a berlini védelmi minisztérium közölte, hogy leállítja a hat F126-os osztályú fregatt beszerzésének projektjét.
A védelmi minisztérium eredetileg a Damen Schelde Naval Shipbuilding holland hajógyárat bízta meg az eszközök megépítésével, 2028-tól 2033-ig tartó leszállítási ütemezéssel, ám egy tavalyi leállást követően már akkor borítékolható volt a jelentős csúszás és költségtúllépés.
A 2020-ban indult beszerzés hat fregattra tervezve összesen nagyjából 10 milliárd euró költséggel számolt, de a minisztérium végül a projekt jegelése mellett döntött, miután kiderült, hogy a végösszeg több mint 18 milliárd euróra rúgna.
Az amerikai haditengerészetet is újra naggyá tenné Donald Trump, ehhez nem is kell más, mint az Arany Flotta.
Ekkor jelentkezett be fővállalkozónak a Rheinmetall, amely nem sokkal korábban felvásárolta a nagy múltú brémai Naval Vessels Lürssen (NVL) hajógyárat, és 12-13 milliárd eurós árat, valamint az eredeti tervekhez képest hároméves tolódást ajánlott – a csúszás miatt a következő évtized elején érkezett volna az első hajó. A kivitelezésről Armin Papperger, a Rheinmetall vezérigazgatója szilárd prognózisként beszélt.
A projekt leállításáról szóló hír azt jelenti, hogy a vállalat valószínűleg nem fogja elérni a második negyedévre és az egész évre kitűzött megrendelésbeérkezési célját – írja a The Wall Street Journal a J. P. Morgan elemzésére hivatkozva.
Ezzel párhuzamosan a német védelmi minisztérium még márciusban döntött nyolc Meko A-200 DEU fregatt beszerzéséről, amelyeket a ThyssenKrupp német ipari óriás alá tartozó TKMS gyárt. Akkor még csak áthidaló megoldásként beszéltek róla, hogy Németország az F126 csúszásával is teljesítse NATO-vállalásait, és meglegyenek a saját képességei, a mostani bejelentésből azonban kiderül: teljesen lelövik a programot. Az ár hasonló lesz a Rheinmetall által kínálthoz, viszont a nyolc megrendelt fregatt lényegesen korábban érkezhet. A törölt programra így is 2,3 milliárd eurót költött a német állam.
A Rheinmetall részvényárfolyama az orosz–ukrán háború első négy évében megsokszorozódott, az elmúlt fél évben azonban már közel 50 százalékkal csökkent. Mindeközben a TKMS részvényei két számjegyű áremelkedést könyvelhettek el az elmúlt 24 órában.
2023-ban még csak egy harcjárművet gyártottak, és ágyútűzzel ellenőrizték a munkát, két évre rá húsz páncélos jött ki a gyárból, mostanra pedig már mindenki tudja, hogy mit kell csinálni – mondja a zalaegerszegi Rheinmetall-gyár vezérigazgatója, aki kollégáival kulisszatitkokról is mesélt a HVG-nek: hogyan építenek Magyarországon a semmiből hadiipart. Bejártuk a német hadiipari vállalat csúcstechnológiával teletömött zalaegerszegi üzemét, ahonnan a világ egyik legmodernebb harcjárműve, a Lynx – magyarul Hiúz – gördül ki, amelyet elsőként a Magyar Honvédség rendszeresített.