Itt a magyar települések fejlettségi rangsora, egy Fejér megyei falu, Felcsút lett az első

Sorba rendezték fejlettség szerint az ország 3154 települését, látványosak az eredmények.

  • HVG

Több mint 360 ezer statisztikai adatból képzett 53 mutató alapján elkészítette az Egyensúly Intézet a Településindexét, amely azt méri, hogy egy-egy település mennyire fejlett.

A 3154 település, valamint 23 budapesti kerület rangsorában az első helyen egy apró, ám annál gazdagabb közép-dunántúli falu lett az első helyezett: Felcsút. Az intézet jelentése minden gyorsan fejlődő településhez három-három húzómutatót is írt, mi miatt léphetett előre igazán nagyot az adott hely, Felcsút esetében ez a három tényező

  • a szelektív hulladékgyűjtés,
  • a gimnáziumi tanulók száma,
  • illetve az ott élők jövedelme.

És persze Felcsút esetében nem nehéz arra gyanakodni, hogy a helyi lakosok jövedelmi statisztikáját húzta felfelé egy-két kiugró adat, a másik két mutató pedig csak azért került be a felsorolásba, mert mindegyik településnél egységesen hármat szerepeltettek.

Ami a településtípus szerinti bontást illeti,

  • a megyeszékhelyek közül a legfejlettebb Székesfehérvár, mögötte Veszprém és Eger következik,
  • a 15 ezer fősnél nagyobb nem megyeszékhely városok listáján Százhalombatta, Budaörs és Paks az első három,
  • az 5000–15000 fős településeknél Balatonfüred, Tiszaújváros és Törökbálint állnak az élen,
  • a kistelepüléseknél Felcsút után jön Hévíz és Tihany,
  • a budapesti kerületek listájában pedig a Belváros, Terézváros és a Vár állnak az élen.

A rangsor legvégén Csenyéte áll, az utolsó hat helyezett kivétel nélkül Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, a legrosszabb sorsú nem borsodi hely Zala megyéből Zebecke.

A városok közül Jászladány, Rajka és Hajdúhadház állnak a legrosszabbul. Közülük Rajkát azért érdemes kiemelni, mert a kis falvakat leszámítva ez volt az egyetlen olyan település az országban, ahol az elmúlt egy évben csökkent a mutató. Az intézet ezt azzal magyarázza, hogy az infrastruktúra fejlesztése nem tudta lekövetni a népességrobbanást, miközben a város lakóinak jelentős része Szlovákiában dolgozik, és ott fizet adót.

Amióta 2014-ben elkezdték vezetni ezt a statisztikát, a nagyobb városok között csökkentek a fejlettségbeli különbségek, a kisebb településeknél viszont egyre inkább elszakadnak egymástól a mélyszegénységben élők és a jómódú helyek – állapította meg az Egyensúly Intézet.

A projekt honlapján mindenki megkeresheti a saját lakhelyét is, pontosan hol áll országos összevetésben.

Nyitókép: Mészáros Lőrinc Felcsúton épülő palotája 2026 áprilisában. Fotó: Hadházy Ákos / Facebook

Hozzászólások