Simor András Matolcsy György meggyanúsításáról: Érdekesnek tartom, a volt MNB-elnök felbujtó szerepet játszhatott

Simor András szerint az a kérdés, hogy adott-e valaki utasítást az Erste megfenyegetésére.

  • HVG

„Érdekesnek tartom a hírt, ugyanis ismereteim szerint amikor abban a jegybanki szobában azok a bizonyos kijelentések, illetve fenyegető mondatok elhangoztak az Erste Bank magyarországi vezetője, Jelasity Radován irányába, Matolcsy György nem volt jelen” – mondta a 24.hu-nak Simor András volt jegybankelnök Matolcsy György, az MNB korábbi elnökének gyanúsítotti kihallgatásával kapcsolatban.

Az ügy előzménye, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda kedden arról adott tájékoztatást: a nyomozók hét embert, köztük Matolcsy Györgyöt hallgattak ki gyanúsítottként abban az ügyben, amely a jegybank új vezetésének feljelentésére indult. Tavasszal azután robbant ki a botrány, amikor Simor András korábbi jegybankelnök azt nyilatkozta: a Magyar Nemzeti Bank egyik alelnöke 2023 végén nyomást gyakorolt az Erste Bankra, hogy Simort távolítsák el a bécsi Erste Group felügyelőbizottságából.

Simor András szerint gyakorlatilag megzsarolták a bankot, és kellemetlen hatósági eljárásokkal fenyegették. Az Erste jelezte, hogy jogilag megkérdezhető bánásmódnak voltak kitéve, mire az MNB vizsgálatot indított, majd feljelentést is tett.

Simor András szerint az a kérdés, hogy adott-e valaki utasítást az Erste megfenyegetésére, vagy az az illető ezt magától tette.

A mai hír számomra azt sugallja, hogy a nyomozás arra a következtetésre juthatott, hogy Matolcsy György felbujtó szerepet játszhatott ebben az ügyben

– fogalmazott.

Az Erste korábban azt nyilatkozta az üggyel kapcsolatban: a bank „az elmúlt időszakban több alkalommal volt kitéve hátrányos, esetenként jogszerűség tekintetében megkérdőjelezhető bánásmódnak. Ha a konkrét ügyben vizsgálat indul, az Erste rendelkezésre áll.”

https://hvg.hu/gazdasag/20260922_matolcsy-gyorgy-gyanusitott-hivatali-visszaeles

Hozzászólások