Szeptemberben az üzleti világ hangulata enyhén javult, míg a fogyasztók kilátásai gyakorlatilag nem változtak az előző megkérdezéshez képest – derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. az EU támogatásával és módszertanával végzett felméréséből.
Az index 2026. január és július között 11 ponttal emelkedett, és ezzel négy és fél éves csúcsra ért fel. Augusztusban viszont 4 pontot csökkent, szeptemberben pedig egy pontot emelkedett – írja a kutatócég.

A lakosság hangulata szeptemberben stagnált, ami a kormányváltástól júliusig mért meredek növekedés miatt egy új, magasabb szint kialakulására, semmint tartós romlásra utal
– teszik hozzá.
Az ősz elején az ipar volt az egyetlen ágazat, ahol a bizalmi index emelkedett (3 ponttal), az építőipari index 1 ponttal, a kereskedelmi 2 ponttal, míg az üzleti szolgáltatói 3 ponttal mérséklődött.
A következő három hónapban a vállalkozások 8 százaléka készül a létszám bővítésére, 12 százaléka pedig annak csökkentésére. A nyár végén ez a két arány 7 százalék és 13 százalék volt. Mind a négy vizsgált ágazatban a létszám csökkentésére törekvők vannak némi többségben a bővítést tervezőkkel szemben, különösen az építőipari szereplők pesszimisták ezen a téren.
A gazdálkodási környezet kiszámíthatóságának megítélése szeptemberben enyhén javult az előző felméréshez képest. Az ipari cégek kiszámíthatóbbnak érezték a környezetet, míg a kereskedőcégek e téren romlásról számoltak be.
A cégek értékesítési árai a következő három hónapban nagyon enyhén emelkedtek a május–július közti mérséklődés és az augusztusi stagnálás után. A következő három hónapban a cégek 18 százaléka tervez árat emelni, míg árcsökkentésre 8 százalékuk készül – szemben az augusztusi 16 és 7 százalékkal.
